KÉK FÉNY
Szörnyű baleset Nagykállónál, egy ember bent égett a kocsijában - fotók videó
Két autó ütközött össze este 22 óra 11 perc körül a 4911-es számú út 8-as kilométerszelvényében, Nyíregyháza és az M3-as autópálya nagykállói felhajtója közötti útszakaszon. A frontális ütközést követően az egyik kocsi kigyulladt, az oltást követően egy elszenesedett holttestet találtak benne.

A másik gépkocsiban hárman utaztak, mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba vitték. A rendőrség a baleset helyszínelését teljes útlezárás mellett végezte, forgalomterelésre nem volt lehetőség, ezért az érkező járműveket visszafordították Nyíregyháza és Nagykálló határában. A helyszíni nyomokból ítélve a Toyota Nyíregyháza irányából közlekedett Nagykálló felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények közt áttért a szemben lévő forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy Škodával. Az ütközés erejétől a két gépkocsi teljesen összeroncsolódott, a Toyota becsapódott az út melletti lejtőbe és kigyulladt.


A tűzoltók és a rendőrök nagy területet vizsgáltak át esetleges további sérültek felkutatása érdekében, hiszen az ütközés ereje és típusa miatt feltételezhető volt, hogy más is megsérülhetett a balesetben, de ez végül szerencsére nem igazolódott be. Az útzárat ma 2 óra 45 perckor oldották fel.

Információink szerint a három életveszélyes sérültet a nyíregyházi kórházba szállítottak, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajtuk.


- FrissMédia -