SPORT
Labdarúgás
Szó sincs nagytakarításról
Felnőttcsapatunk belső ügyeiről, pontosabban három játékosunk sorsáról jelent meg cikk az egyik futballportálon

Felnőttcsapatunk belső ügyeiről, pontosabban három játékosunk sorsáról jelent meg cikk az egyik futballportálon, „Megkezdte a nagytakarítást a debreceni sikeredző” címmel. Megkértük Révész Attila sportigazgatót, hogy reagáljon a megjelentekre.

„Meglepődve fogadtam játékosunk, Gosztonyi András hívását, miszerint a nyáron el akarom küldeni. Tőle értesültem az írásról, de vele együtt a többi játékosunk is tudja, hogy mindent szemtől szembe közlök velük, főleg az ilyen fajsúlyú kérdéseket. Már csak ezért sem lehet igaz, amit vele kapcsolatosan leírtak.

Aki tisztában van klubunk szerkezeti felépítésével és ismeri a személyeket, az nagyon jól tudja, hogy Kondás Elemér nem az a típusú ember, aki nagytakarítást végez vagy végezhetne. Ilyennel őt megvádolni nem lehet, mert nagyon messze van még a következő szezon, illetve nálunk az igazolásokért én felelek, ahogy korábban, úgy a továbbiakban is.

Annyi igaz, hogy Marek Strestík nem edz velünk, de azért, mert akceptálva a kérését, jóváhagytam, hogy a családi ügyeit rendezhesse, ezért az edzéslátogatás alól felmentettem, de szerződése továbbra is hozzánk köti. Számára nagyon fontos családi problémák kerültek felszínre, ezért a kérésének eleget tettem.

Ugyanakkor Gosztonyi András esetében hamarabb megtudta a portál, mint egyes játékosok, hogy eltölt a bokája, ami azért elszomorító, mert a jelek szerint spicli van az öltözőn belül. Érvényes szerződés köti hozzánk, szó sincs róla, hogy távozna, még ha úgy látszik, ennek valaki örülne a csapaton belül. Ahogy eddig, ezentúl is a honlapunkon jelennek majd meg a hivatalos információk.

Vermes Krisztián jelenleg sérüléssel bajlódik, a nyáron lejár a szerződése, az ő egészségi állapotától függ a folytatás, de amennyiben úgy dönt, hogy befejezi pályafutását, akkor utánpótlásedzőként, ahogy már most, a későbbiekben is számítunk a munkájára.

A játékosokkal elkezdtem az egyeztetést, illetve természetesen a következő szezonra is vannak jelöltjeink, de mivel az élvonalbeli tagságunk még nem biztos, ezekről felelőtlenség lenne nyilatkozni. Remélem, rövid időn belül ezekről is hivatalos tájékoztatást tudok adni.

Az utóbbi időben más csapatoknál is panaszkodtak arra, hogy belső információk kerültek ki. Amennyiben nálunk kiderül, hogy valaki ilyet tett, az megbocsáthatatlan bűn lenne, és azonnali szerződésbontást eredményezne.”