KÉK FÉNY
#bíróság
#Mátészalkai Járásbíróság
#Mátészalkai Gépészeti Szakgimnázium
#szimuláció
Szimuláltak a Mátészalkai Járásbíróságon
A Mátészalkai Gépészeti Szakgimnázium két osztálya, mintegy 60 diák érkezett még kedden a Mátészalkai Járásbíróságra. Az idézettek azonban nem jelentek meg a bíróság előtt, ezért a tárgyalás elmaradt – tájékoztatta a Frissmédiát dr. Toma Attila szóvivő.

Dr. Molnár István, a Mátészalkai Járásbíróság elnöke nem hagyta, hogy esemény nélkül teljen a diákok bírósági látogatása, így rögtönzött perszimulációt rendezett. A bírói szerepet az elnök úr töltötte be, a diákok pedig önkéntes jelentkezés alapján választották a vádlott, védő, ügyész, sértett és tanúk szerepét. A hamarjában elkészített vádirat egy falopásról szólt. Az elnök úgy tartotta a tárgyalást, mintha valódi ügy lenne, de közben magyarázta az eljárás menetét a diákoknak. Az aktív résztvevők és a hallgatók is nagyon élvezték a „tárgyalást”, mely által bepillantást nyerhettek a bíróság munkájába.

A perszimulációt követően Mohosné dr. Varga Brigitta bírósági titkár tájékoztatást adott a panasznap intézményéről, majd bemutatta a bírósági ügykezelés helyszíneit, a gyermekmeghallgató szobát és a fogdát is.

Mind a diákok, mind a tanárok nagyon hasznosnak tartották a bíróságon tett látogatásukat: tavasszal szeretnék megismételni, akkor egy „igazi” tárgyalást is megnéznének.