KULTÚRA
Szimbolikus értékek kerültek a megyei értéktárba
Ma ülésezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság. Kilenc, jellemzően megyénk tekintetében szimbolikus érték került be a megyei értéktár gyűjteménybe. Ezzel a kilenccel immáron 124-re növekedett a közkincsé tett értékek száma.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a megye nagyon gazdag az épített és kulturális örökség terén. Az értéktár bizottság egyik kiemelt feladata, hogy ezeket az értékeket közkincsé tegyék, megismertessék a megyével és a tágabb lakókörnyezettel.



Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, aki egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság alelnöke is, a most felvett értékekkel kapcsolatban elmondta, hogy kettő épített környezet, öt kulturális örökség, egy agrár- és élelmiszergazdaság, valamint egy természeti környezet besorolású érték került lajstromba.

Érdekessége volt a mai ülésnek, hogy az egy hónappal ezelőtti Értékes barangolások vetélkedősorozat egyik eleme az volt, hogy a gyermekek ajánljanak a lakókörnyezetükből az értéktárba értékeket.

A gyerekek által tett javaslatok közül így került be a mai ülésen a megyei értéktárba például a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsú, a zsurki festett fakazettás mennyezetű templom, a beregdaróci betlehemes, a milotai dió és a baktalórántházai erdő.

Az értéktárba a további javaslatok alapján még bekerült a máriapócsi görögkatolikus templom, mint épített örökség, kulturális örökségünk is jelentős, már-már szimbólumnak számító értékekkel gazdagodott, ilyen a Kölcsey Társaság Kölcsey Ferenc és a Himnusz kultuszáért végzett tevékenysége, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Príma-díj küldetése valamint a Mandala Dalszinház kulturális tevékenysége.



A mai sajtótájékoztatón dr. Puskásné Oláh Julianna részletesen bemutatta a beregdaróci Betlehemet. Úgy fogalmazott, hogy ilyen összetett és remekül kidolgozott pályázatot rég látott. A betlehemezés Beregdarócon még ma is élő hagyomány, mely a helyi görögkatolikus múlt és egyházközség évről-évre megelevenedő misztériumjátéka.

Hét fiatal fiú minden évben elindul a településen felkeresni azokat a nyitott szívű embereket, családokat, akik szívesen fogadják házukba a betlehemezőket és vele együtt a kis Jézust magában foglaló egyszerű templomot, Betlehemet, mely közelebb hozza Jézus Krisztus születésének örömhírét.



Az értéktár bizottság elnöke, Karaova Magdolna a Kölcsey Társáság tevékenységét bemutatva azt a tudományos kutató- és ismeretterjesztő munkát emelte ki, amit a társaság hosszú évek óta végez. A 30 éve létező társaság 1995-ben alapította a Kölcsey-emlékplakettet, a magyar művészeti díjat, amit a magyar kultúra napján adnak át Szatmárcsekén. A Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.


- FrissMédia -