NAGYVILÁG
Külföld
#diaszpóra
Szilágyi Péter: a diaszpóra magyarsága hűséges maradt 1848 örökségéhez
A világban szétszórtságban élő magyarok több ezer kilométerre is hűek maradtak 1848 örökségéhez és nekik köszönhető, hogy a magyarság világnemzetté vált - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az új-zélandi magyarok március 15-i központi megemlékezésén a wellingtoni nagykövetségen.

A Miniszterelnökség vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a helyettes államtitkár kiemelte: a hazájukat elhagyni kényszerült magyarok az otthontól való távolságot is lehetőséggé formálták a nemzeti kulturális örökség, az összetartozásába vetett hit megőrzése érdekében. Ők képviselték a magyarság ügyét 1956-ban is, amikor a magyar szabadság hangját erőszakkal hallgattatták el - tette hozzá.

Szilágyi Péter a közlemény szerint az ünnepségen felidézte, hogy 1848-ban a magyarokat nem támogatták szövetségesek és katonai hatalmak. A történelem - mint fogalmazott - megtanította, hogy az utat egyedül kell végigjárni. Kiemelte a külhoni magyarok érdekében hozott intézkedéseket - a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozását, a Magyar Állandó Értekezlet újraindítását, a Kőrösi Csoma Sándor Programot, a magyar szervezetek és iskolák támogatását - és üdvözölte, hogy a kedvezményes honosítással a világ magyarsága közjogilag is a nemzet részévé válhatott - írták.

A helyettes államtitkár az ünnepséget megelőzően okleveleket adott át a wellingtoni Hungaria Futball Klub tagjainak és azok leszármazottainak, megköszönve, hogy sportsikereikkel gazdagították a helyieket és az anyaországi magyarságot. A megemlékezés után Szilágyi Péter megkoszorúzta a Magyar Millenium Parkban felállított kopjafát, majd - helyi idő szerint vasárnap délután - az aucklandi magyarokkal emlékezett a forradalom évfordulójára - olvasható a közleményben.