Nyírbogdányban a tavaszt hozták lendületbe egy hétre elegendő kalóriaadaggal, babgulyás formájában. Evés után persze a mozgásé volt a főszerep, volt foci, teke, és a kicsiknek hinta.
Nagyhalászban már korán reggel elindultak a felcicomázott gépkocsik, hogy a város lakóinak hírül vigyék a majális kezdetét. Az egybegyűlt tömeg színvonalas műsoroknak tapsolhatott. Volt fúvós koncert, mazsorett előadás, néptánc, sztárfellépő és mulatás is.
Lövőpetri visszatérve a hagyományokhoz a Gödrök nevű közösségi térben rendezte meg a családias bensőséges majálist. Talán megyénk egyetlen festői környezetben lévő közösségi teréről van szó, ahol kemence, teke, kis tó és egy hepehupás focipálya is van. A fás tisztásokkal tűzdelt erdei idillt akár a hétköznapokban is érdemes felkeresni.
A focipályán ezúttal is megmérkőzött egymással Pap és Lövőpetri öregek válogatottja. Ebben az évben is 2-2 lett az eredmény, így kettős bajnokot avattak a mérkőzés végén.
Végül az Ajaki Tűzoltó Egyesület új gépjármű fecskendője is begördült a öreg fák árnyékába, hogy a gyerekek nagy örömére habparty vegye kezdetét.
A rendezvényeken a térség országgyűlési képviselője is jelen volt, így alkalom nyílt a kötetlen
Magyarországon 1946 óta nemzeti ünnep május elseje. A rendszerváltás után a munkavállalók szolidaritási napjának „a munka ünnepe” elnevezés maradt meg. A világ országainak túlnyomó többségéhez hasonlóan Magyarországon jelenleg is hivatalos ünnep ez a nap.