NAGYVILÁG
Belföld
#szereteterdő
#Nyíregyháza
Szereteterdő
Második Újéletfa-liget is megtelik lassan Nyíregyházán. A szív alakú leveleket bontó hársfákból ebben az évben 78 darabot ültettek el.

Régi hagyomány, hogy a családok gyermekeik születését egy facsemete elültetésével ünneplik. A népszokás szerint a fiúknak almafa-csemetét, a lányoknak körtét, a papnak szánt gyermeknek pedig diófát ültettek.

Ezt a hagyományt elevenítette fel négy évvel ezelőtt Nyíregyháza városa és a NYÍRVV Nonprofit Kft. A közös kezdeményezés kifejezi, hogy minden születő gyermek fontos a város számára, erősítheti a „szülőhely megbecsülését, a közös faültetés pedig a társadalmi összetartozást” – fogalmazott dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Az ültetés szép szimbóluma két új élet születésének, ember és természet megbonthatatlan kapcsolatának.

Az ötletgazda, dr. Adorján Gusztáv reményét fejezte ki, hogy aki egyszer volt szülő, az lesz másodszor és harmadszor is. "Abban bízom, hogy ezekből a szereteterdőkből minél több lesz, ahogy a fa gyökeret ereszt, a gyerekek is úgy kötődnek majd szülővárosukhoz."

Ignéczi Csabáné, a városüzemeltetési cég ügyvezetője rámutatott, hogy a jelképeken túl a város öt év alatt két új ligettel, több mint 300 facsemetével gyarapodott, ami nem elhanyagolható eredmény.

Az akciónak köszönhetően azok a családok is részt vehetnek ennek a szép hagyománynak a felelevenítésében, akiknek nincs kertjük, vagy egyszerűen szeretnének gyermekeik tiszteletére közterületen, közösségben fát ültetni - fogalmazott az ügyvezető.

Az ültetés helyszíne már a második Újéletfa-liget Nyíregyházán. Az idén 78 hársfát ültettek el, hiszen 78 család jelentkezett a faültetésre, hogy valódi örömünnep legyen ebből az eseményből. A családok ilyenkor elhozzák a kisbabáikat, meghívják a nagyszülőket, barátokat és közösen ültetik el a fákat.

A szervezők minden elültetett fát táblával jelölnek meg, amelyen a gyermek neve és születési dátuma szerepel.

Még az ültetést megelőzően a történelmi egyházak képviselői megáldották, megszentelték a családokat és a fákat.


- FrissMédia -