AKTUÁLIS
Szeressük vissza együtt Magyarországot!
A nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva nagyszabású ünnepséget rendeztek Nyíregyházán a Szent Imre, Szent Miklós, valamint az evangélikus gimnázium részvételével. A mai nyitórendezvényen ott volt a Rákóczi Szövetség elnöke, Csáky Csongor is.

Mindhárom iskola csatlakozott ahhoz a programsorozathoz, mellyel a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból a kormány 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy Nyíregyháza nagyon fontos város abba a tekintetben, hogy nem csak városi szinten, hanem sok oktatási intézményben is működik alapszervezetük. Az itt élő középiskolások – a többiekhez hasonlóan – örömmel csatlakoznak a Rákóczi Szövetség rendezvényeihez és ez nem csak az utaztatási, táborozási programokat jelenti, hanem a helyi programokat is.

A nemzeti összetartozás éve alkalmából a Rákóczi Szövetség programjaiban még inkább kidomborodik az emlékév üzenete. „A szövetség számos pályázattal igyekszik elősegíteni, hogy örömmel és büszkén tekintsünk arra, hogy megtudtunk maradni a határon túli területeken 100 év után is. Legyen optimizmusunk ahhoz, hogy meg tudjunk maradni. Ebben a mai fiataloknak óriási szerepük van. A Rákóczi Szövetség próbál segíteni abban, hogy a négy évben, amit a diákok az iskolapadban töltenek, minél több impulzus érje őket. Ez ahhoz nyújt segítséget, hogy kapcsolatrendszerükre, identitásukra, magyarságukra felnőtt korukban értékként tudjanak tekinteni” – fogalmazott az elnök.


Az ünnepségen előadott Szőke Zoltán (kapitány), aki többekkel gyalogos tiltakozó menettel indult Budapestről 2019 nyarán Versailles-ba, a Trianon palotához. A zarándokút célja volt, hogy felhívják a figyelmet a trianoni békediktátum tarthatatlanságára, az igazságszolgáltatás szükségességére Magyarországnak és Európának.

Az előadást követően az iskolák átvették a felszentelt és megáldott Trianon-zászlót, amelyre az 1920-ban elcsatolt települések nevei (923 település), valamint a jelenlegi Magyarország településeinek nevei kerültek fel (3155 település).


- FrissMédia -