PUZZLE
Cukiság
Szenzáció a Nyíregyházi Állatparkban
Az országban egyedülálló módon a Nyíregyházi Állatpark az európai és az amerikai bölény is megtalálható a kifutókban, ami önmagában is ritkaság, dehogy egy héten belül mind a két csapatban kis borjú szülessen arra nem igazán volt még példa. Mindkét faj a kipusztulás szélére sodródott a 19. században, így hatalmas öröm a szaporulat.

Az európai bölény (Bison bonasus) az egyik legkülönlegesebb állat, nemcsak az azért mert Európa legnagyobb szárazföldi emlőse, de egy olyan fajról van szó mely már nem létezne, ha nincsenek állatkertek.

Középkori krónikáinkban még sűrűn szerepel a bölény, s Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított hazánkban is a bölényvadászat. A feljegyzések szerint egészen a 18. századig éltek hazánkban, s az utolsó példányt 1790-ben ejtették el. Nem sokkal ezután, szinte egész Európából eltűnt, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt párszáz egyed. Ám az egyetlen megmarad populáció élőhelye a frontvonalban feküdt, s létszámuk folyamatosan csökkent. 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, s 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg az utolsó bölényt a bialowiezai őserdőben. Az európai bölény kipusztult Európában…de csak a szabad természetben. Hála dr. K. Primel által 1923-ban alapított Nemzetközi Bölényvédelmi Társaságnak, akik számba vették az összes állatkertekben fellelhető állatot: végül 56 fogságban élő egyedet találtak s gyűjtöttek össze. A társaság elkezdte újra szaporítani majd a bialowiezai őserdő egy védett területére fokozatosan visszatelepíteni.

Ma visszatelepített állományok élnek Lengyelországban - a híres bialowiezai erdőben - Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.

Az állatkertek nemcsak megmentették Európa legnagyobb testű szárazföldi emlősét a kipusztulástól, hanem esélyt adtak a szabadon élésre. A Nyíregyházi Állatparkban élő Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett állomány egy bikából és két tehénből állt, s a héten született kis bika borjúval már 4 egyedet mutat be a park.

Az amerikai bölény, mely az Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse-hiszen a bikák akár 1000 kg testsúlyúak is lehetnek-szintén komoly veszélyben volt a 19.században.

A faj egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állománya egykor elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban gyakorlatilag teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették.


A faj az európaiak megjelenésével, a telepesek könyörtelen mészárlását követően a kihalás szélére sodródott a 19. században. A kíméletlen irtás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni. 1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság s szerencsére néhány száz példány megmenekült, ami elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, s ezzel - úgy tűnik - biztosítva van a faj fennmaradása.

Manapság az amerikai bölény sokkal kisebb csapatban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.

A Nyíregyházi Állatparkban ez idáig 1 ivarérett hím és 3 nőstény élt együtt s most 9 hónapnyi vemhesség után jött világra a csapat legifjabb tagja.

A kis üsző születése után már néhány órán belül már lábra állt, s most 1 hetesen már csatlakozott anyjával a park bölény csapatához. Az itt élő állatok idejük nagy részét táplálkozással töltik, de előszeretettel hemperegnek az iszapban és a homokban.