AKTUÁLIS
Szemetet szedtek a megyei kormányhivatal munkatársai
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal munkatársai ismét csatlakoztak a „TeSzedd!” országos önkéntes hulladékszedési akcióhoz.

Idén több mint negyvenen ragadták meg a zsákokat és tisztítottak meg Nyíregyháza külterületén egy kiemelt jelentőségű Natura 2000-es területet, ahol több mint öt köbméter illegális hulladék hevert elszórtan az út mentén.


Román István kormánymegbízott – aki ugyancsak részt vett az akcióban – a helyszínen elmondta: tavaly márciusától a kormányhivatalok látják el a hulladékgazdálkodási hatósági feladatokat. Az azóta eltelt időszakban több mint 2 millió kiló hulladékot szállítottak el a megyében, ami azt jelzi, hogy hatékonyan végzik feladataikat.

"A kormányhivatal munkáját folyamatosan segítik a lakossági bejelentések és a Hulladékradar applikáción keresztül érkező jelzések is. Biztató jel, hogy idén ezen a területen már csak harmadannyi hulladékot gyűjtöttük össze munkatársaimmal, mint tavaly" – mondta a kormánymegbízott.

"Bízom benne, hogy egyre kevesebben szabadulnak meg illegális módon a szemetüktől a jövőben, és nem az esetleges bírság tartja vissza őket ettől a magatartástól, hanem a szemléletváltozás" – emelte ki Román István. "Hiszen a természet és környezetünk védelme közös ügyünk, amelyért minden nap tennünk is kell" – tette hozzá.

- FrissMédia -