NAGYVILÁG
Külföld
Székelyföldi IT innováció oktatás a közgazdaság szolgálatában
A két nap múlva kezdődő konferencia célja a székelyföldi gazdasági innovációs oktatása képzett IT szakemberek segítségével, olyan tanokra, amelyek a közgazdaság szolgálatában vannak.

A mai fejlett technológiai világunkban minden az informatikai megoldások köré csoportosulnak, szinte nem lehet olyan szektort találni, amely nem az informatikai innovációs megoldásoknak köszönhetően fejlődnek. Természetesen ez alól nem kivétel a gazdasági és a bank szektor sem. Cél a vállalatok általános versenyképességének javítására irányuló lépések, eszközök bemutatása. A gazdasági téma állandó aktualitása és folyamatosan megújuló természete, magyar és székelyföldi szempontból kiemelkedően fontos volta is indokolja egy olyan szakmai diskurzus megteremtését, folytatását mely lehetőséget biztosít a gazdasági területen dolgozók és az iránt érdeklődők számára, hogy hiteles szakemberek segítségével tárgyalhassák meg az új tendenciákat.

Egy másik nagyon fontos aspektusa a konferenciánknak az, hogy szervesen be szeretnénk és be is fogjuk vonni a középiskolásokat és az egyetemistákat. Ezért a konferenciánk partnerei a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Babes Bólyai Tudományegyetem, a U-Hub, Székelyudvarhely mentorációs program, Székelyföldi Vállalkozók és Egyesülete Szövetsége, valamint a magyarországi Infotárs és a Sebastian Tamás által elindított Rocket Shepherd program. A regionális és globális beágyazottságnak olyan szempontjait kívánjuk megvilágítani, melyek révén a magyar és a székelyföldi gazdasági és azzal karöltve az IT szakma iránt érdeklődő körök információhoz juthatnak. Továbbá véleményezhetik, alakíthatják is a székely-magyar, szakmai és tudományos gondolkodást. A minél szélesebb körű szakmai részvétel lehetőségének biztosítása érdekében nem kérünk részvételi díjat a konferencián. Mindez azért, mert a rendezvény támogatója a PADE.

A konferencián a témát teljes körűen lefedő előadásokkal célunk a szakmai diskurzus megteremtése, egyfajta tudományos műhely, platform továbbvitele, ahol hozzáértő szakemberek és a szakmára készülő, tanulmányaikat végző hallgatók megoszthatják gondolataikat, kutatási tapasztalataikat. Az interdiszciplinaritás jól láthatóan megvalósul az informatika és a gazdaság elválaszthatatlan együttműködéseként, mint az IT innovációs megoldások bemutatása a gazdaság szolgálatában. A nevelés terén pedig azáltal, hogy nagyfokú diákságot vonunk be, kellőképpen elérjük a kívánt célt. Sőt mindezek mellet a konferencia teret és lehetőséget ad arra, hogy elindítsuk a székelyföldi mentorációs programot, amelyet közép és hosszú távon tervezünk hazai és magyarországi szakemberek bevonásával.

Az Informatikus Fiatalok a Társadalomért (Infótárs) Egyesület 2017 elején alakult azzal az elsődleges céllal, hogy szélesebb körben megismertesse a fiatalokkal az IT/ICT ágazatban történő elhelyezkedés körülményeit, megmutassa az ágazatban elérhető állások előnyeit, illetve segítse az érdeklődők szakmai fejlődését. Az egyesület már megalakulása óta nemzetközi szemlélettel mozog, éppen ezért tagjai körében Erdélyi, Kárpátaljai, illetve Székelyföldi fiatalok is jelen vannak. Az egyesület különböző programok, műhelylátogatások és workshopok keretében segíti a fiatatokat abban, hogy teljesebb képet kapjanak arról, hogy miként működik az ágazat, mennyire sokrétű az informatika, illetve, hogy milyen lehetőségei vannak egy egyetemről frissen kikerült fiatalnak a munkaerőpiacon. A mostani konferencia egyik nagy hozadéka lehet, hogy a már együttműködő Sapientia - s fiatalok mellé újabb fiatal tehetségeket tudjunk bevonni. És miért ne olyan fiatalokat is tudjunk érdeklődővé tenni, akik még nem ásták bele magukat mélyen az informatika szakmai rejtelmeibe, de egy csütörtöki találkozás kedves adhat nekik, hogy a jövő szemlélete iránt nyitottak legyenek.