KÉK FÉNY
Szándékosan hajtott a munkások közé Mándokon egy férfi - videó
​Hulladékszállítást végző munkások kértek segítséget a rendőrségtől 2020. december 4-én Mándokon. A segélyhívóra tett bejelentésben elmondták, hogy munkájukat végezték, amikor egy autó érkezett, amelynek a sofőrje kiszállt, és egyikükkel szemben támadólag lépett fel, szidalmazta és bántalmazta.

Az ismeretlen férfi ezután visszaült autójába és elhajtott. Kis idő múlva az autós visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott gépkocsijával. Kettejüket, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkezett férfit elgázolt, csupán a hulladékszállító tehergépkocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából. A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, és a gázolás után az utas szállt ki a járműből, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni.

A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki, és megöléssel fenyegették őket. A kiérkező záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták, a sofőrt pedig a közeli orvosi rendelőben, ahová bevitte megsérült rokonát, aki a munkásoknak csupán segíteni akart, de őt is elgázolta. A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki H. B. 38 éves és M. I. 40 éves mándoki lakosokat. H. B.-t őrizetbe vették, a bűnsegédi magatartással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet.

--