SPORT
Labdarúgás
#Supka Attila
Supka Attila visszatér a kispadra
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján jelezte, újabb játékosok, valamint egy stábtag koronatesztje lett pozitív. Jó hír viszont, hogy Supka Attila vezetőedző negatív mintát adott - írja a Nemzeti Sport.

A kisvárdai futballcsapatnál egy hete ütötte fel a fejét a vírus, többek között Supka Attila is megbetegedett, aki így nem lehetett ott a Puskás Akadémia elleni összecsapáson.

Pénteken újabb játékosok és egy stábtag tesztje lett pozitív.

„Bíztunk benne, hogy a korábban megbetegedett játékosok közül többen is visszatérhetnek, de a héten elvégzett tesztelések még inkább árnyalják a képet, újabb játékosokra, köztük kulcsemberekre sem számíthatunk, illetve pozitív lett a tesztje egy stábtagunknak is – árulta el Révész Attila sportigazgató a kisvardafc.hu-nak. – Mindez nemcsak a szombati, Honvéd elleni mérkőzés fényében aggasztó, hanem az év még hátralévő két fellépése előtt is, ugyanis nem tudhatjuk, hogy kik kaphatták még meg a fertőzést.”

Révész hozzátette, Supka Attila és Erős Gábor másodedző legutóbbi tesztje negatív lett, így szombaton ott lehetnek a kispadon a Várkerti Stadionban.

Fotó: Dömötör Csaba/ nemzetisport.hu