SPORT
Labdarúgás
Supka Attila marad a Kisvárda vezetőedzője
Terjed a pletyka arról, hogy veszélybe került Supka Attila vezetőedzői állása a Kisvárdánál. Révész Attila sportigazgató is kitért erre az M4 Sport magazinműsorában.

A híreszteléseket a Nemzeti Sport szerint az váltotta ki, hogy az NB I-es idényt jól kezdő csapat teljesítménye az utóbbi időben jelentősen visszaesett.

„Nagyon sokan kerestek telefonon és üzenetek formájában edzőt ajánlva, volt, aki magát ajánlotta, a helyzetről érdeklődött, de mi egyszer sem tettünk erről említést, egyszer sem nyilatkoztam senkinek, ez az első alkalom, hogy ez szóba kerül. Természetesen az edzőkkel egyeztettünk az elmúlt időszakban, volt mélyebb megbeszélésünk, és egyelőre nem gondolkodom trénerváltásban. Más okai vannak a jelenlegi szereplésünknek” – jelentette ki Révész Attila az M4 Sport magazinműsorában.

A Kisvárda sportigazgatója hozzátette, tapasztalatai alapján nem lenne jó ötlet ultimátumot adni a szakmai stábnak, ezzel ugyanis csak saját magukat sodornák nehezebb helyzetbe. Kijelentette, a mostani gyengélkedés a játékosok, az edzők és a vezetőség együttes felelőssége.

Révész Attila elmondta, a kapusteljesítmény az utóbbi időben „kritikán aluli”, és ezen kívül is több egyéni hiba hátráltatta a csapatot a jó eredmények elérésében. Hozzáfűzte, hogy bár Supka Attila nem híve ennek, a taktikai utasítások be nem tartása a jövőben büntetést von majd maga után.

- FrissMédia -