KÖZÉRDEKŰ
Agrár
Súlyos krízis a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ültetvényeken: Kétségbeejtő helyzetben a hazai almatermesztők
Súlyos csapást szenvedtek el a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei almatermesztők az idei szezonban: a tavaszi fagykárok, valamint a hónapok óta tartó, fojtogató aszály miatt az elmúlt fél évszázad leggyengébb termése várható. Nyírtelken jártunk, ahol a kietlen ültetvények látványa és a megkérdezett gazda szavai hűen tükrözik az ágazatban uralkodó elkeseredettséget.

Stábunk Nyírtelken találkozott Mikó Gáborral, aki 35 hektáros területen foglalkozik almatermesztéssel. A gazda szomorú képet mutató ültetvényén nyilatkozott a kialakult helyzetről.

"Elég siralmas a helyzet. Mondhatjuk azt is, hogy nem lesz annyi jövedelem rajta, hogy leszedessük az almát. Kevés mennyiségnél a napszámos elviszi a termést, a bevételt oda kell adni a munkásoknak" – nyilatkozta elkeseredetten a nyírtelki termelő, rámutatva arra, hogy a szokásos hozamoknak csak a töredéke maradt meg a fákon.

Normál körülmények között egy hektár 500 és 700 mázsa közötti almát teremne, ám Mikó Gábor szerint idén a 20 mázsát sem éri majd el a hektáronkénti átlag.

Összeomló terméspotenciál és aszály

A FruitVeB legfrissebb elemzése is megerősíti a helyi tapasztalatokat: az áprilisi és májusi fagyok önmagukban 60%-os kiesést okoztak, amit a rendkívüli szárazság és a nyári hőség tovább tetézett. Mikó Gábor kiemelte, hogy idén mindössze 40 milliméter csapadékot kaptak a területeik, miközben legalább 150 milliméterre lenne szükség az ideális fejlődéshez.

"Látszik, hogy üresség van a fának a belsejében. Valójában ez önszabályozás: ha úgy érzi, hogy nincs tovább energia, akkor megy le a termés inkább a földre, és ő maradjon életben. Nem önmagát pusztítja el, csak legvégső esetben" – mutatta be a fáit a gazda.

A csapadékhiány nemcsak az idei, de a jövő évi termést is veszélyezteti, hiszen a fák nem tudnak megfelelő rügyeket növeszteni. A fagymentesítésre alkalmas légkeverő technológiák hiánya és a kiszáradt folyók miatti öntözési nehézségek tovább tetézik a problémákat.

Súlyos piaci viszonyok és bizonytalan jövő

A terméskiesés mellett az árak alakulása is drámai helyzetbe hozza a termesztőket. Az ipari alma nettó felvásárlási alapára mindössze 50-52 Ft/kg körül alakul, míg az étkezési alma ára is jelentősen alulmúlja a tavalyi szintet. A hazai feldolgozó kapacitások kihasználatlansága és a lengyel import jelenléte tovább szorítja vissza a magyar almát a belföldi piacon.

Arra a kérdésre, hogy meddig lehet ezt kibírni, Mikó Gábor így válaszolt:

"Most már elég sokáig bírjuk, mert már a negyedik évben nincs érdemi termésünk. Ez mindig csak 'majd a jövőre lesz, majd a jövőre lesz', bízunk benne, de nem biztos, hogy sokáig van türelem. Az idősebbek ha abbahagyják, a fiataloknak erre nem lesz idejük. Én látom a saját gyerekeimen is."

A nyírtelki gazda hozzátette: jelenleg az uniós és állami támogatásokkal vegetálnak, de hasznot nem termel a gazdaság. A jövőt illetően úgy fogalmazott, a végsőkig kitartanak, és bíznak az ígért víztározási és vízvezetési fejlesztésekben, de amíg ezek nem valósulnak meg, a kilátások rendkívül bizonytalanok.