A gázolás pillanatok alatt tragédiába torkollhatott volna, és a kislány életéért jelenleg is küzdelem folyik. Az édesanya elmondása szerint a térerő hiánya miatt ment ki az utcára telefonálni, és miközben a kapunál állt, a kislány észrevette őt, majd a nyitva maradt kapun kiszaladva próbált átsietni az úttesten. Ekkor csapódott bele a balról érkező személygépkocsi.

„Éppen térerőt kerestem az utcán, bezártam a kiskaput, de a kislányom meglátott és utánam szaladt. Mire odafordultam, már csak azt láttuk, hogy arrébb repül. Még meg sem akart állni a sofőr, kacagott, csak a boltnál lévő szomszédok állították meg. Nem hívott mentőt, semmiben nem segített” – emlékezett vissza zokogva az édesanya, aki azt is elmondta, hogy semmiféle féknyom nem látszott az úton.
A balesetet követően a kislány állapota rendkívül súlyos volt. A helyiek és a hozzátartozók elmondása szerint a gyermek közel 45 percig klinikai halál állapotában volt, mire az ötödik újraélesztési kísérlet sikerrel járt.

A helyszínen jelen lévő nagybácsi, Botos Sándor értetlenül áll a történtek előtt, és nem vádaskodni szeretne, csupán az igazságot akarja megtudni. Állítása szerint a gépkocsiban ketten ültek, és felmerül a gyanú, hogy a gázolást követően helyet cserélhettek a járműben.
„Nem tudjuk pontosan, ki vezette a kocsit, mert ketten ültek benne, és át is ugorhatott a másik. Nem láttuk pontosan, de felmerül a gyanú, hogy az ült-e a kormány mögött, akinek van jogosítványa. Csak egy videófelvételt vagy biztos választ szeretnénk, hogy volt-e jogosítványa annak, aki elütötte a kislányt” – nyilatkozta megtörten a nagybácsi.
A család határozottan kétségbe vonja azt a feltételezést is, hogy a gépkocsi a megengedett 40 km/órás sebességgel haladt volna. Véleményük szerint a sofőr rágyorsított, amikor meglátta a gyermeket, erre utal az is, hogy a kislány az ütközés következtében métereket repült, és súlyos koponyasérülést, belső vérzést, valamint medencecsont-törést szenvedett.

A drámai percekről egy helyi lakos is beszámolt, aki kiemelte a településen élők példás összefogását. A mentőhelikopter landolását követően a falubeliek saját gépkocsijaikkal segítettek az orvosoknak és a mentőegységeknek, hogy a lehető leggyorsabban eljussanak a baleset helyszínére.
„A Vasvári úton szállt le a mentőhelikopter. A falu népe azonnal összefogott, autókkal hozták-vitték a mentősöket. Megdöbbentő, ami történt, de a helyszínen óriási volt a feszültség, kiabáltak, lincshangulat alakult ki” – fogalmazott a szemtanú, aki hozzátette: bár óriási a felelőssége a járművezetőnek, a szülőknek is mindig vigyázniuk kell a kisgyermekekre.
A kis B. Zsófia Rózsa állapota jelenleg is válságos, a család tájékoztatása szerint az életben maradási esélyei rendkívül alacsonyak. A család és az egész falu most egy emberként szurkol a kislány felépüléséért.