Brutális őszinteséggel és olykor gyomorforgató részletekkel sokkolta a bíróságot az az egyes számú tanú, aki megközelítőleg három hónapon keresztül osztozott egy zárkán a csak „encsencsi rémként” emlegetett férfival. A ma elhangzott vallomás alapján a 27 éves vádlott nemhogy nem bánta meg tetteit, de egyenesen dicsekedett velük a rácsok mögött.
A tanú elmondása szerint M. Krisztofer akkor nyílt meg igazán, amikor kávét és cigit kapott. Ilyenkor büszkén ecsetelte, hogyan végzett áldozataival. Felidézte a 83 éves Kati néni tragédiáját is: a vádlott állítólag azért ment át az idős asszonyhoz, mert drogfüggősége miatt pénzre volt szüksége. Bement, megette a felajánlott süteményt, majd később egy kalapáccsal tért vissza, amivel válogatás nélkül ütni kezdte a védtelen asszony fejét, hogy ne ismerje fel.
A tanúvallomás legsúlyosabb pontja azonban a gyilkos eszközhöz kötődik.
„Azt mondta nekem, az apja dobta bele a kinti vécébe, hogy jól belemerüljön” – idézte fel a tanú a vádlott szavait a kalapáccsal kapcsolatban.
Ez az információ vezetett végül áttöréshez a nyomozásban: a rendőrök a tanú útmutatása alapján valóban megtalálták a véres szerszámot a vádlott szüleinek telkén, a kerti árnyékszék mélyén.
Az ügy különös szála a vádlott egészségi állapota. M. Krisztofer ugyanis a letartóztatása alatt megvakult. Bár a férfi azt állítja, hogy börtönőrei vagy cellatársai bántalmazták, a hatóságok vizsgálják az öncsonkítás lehetőségét is. A gyanú szerint a férfi szándékosan, cirokkal sértette fel a saját szemeit, abban a hitben, hogy „egy vak elítéltet nem tarthatnak fogva a börtönben”. A mai tárgyaláson is többször hangoztatta vakságát, és arra hivatkozott, hogy emiatt az emlékezete is tönkrement – éppen akkor, amikor az ügyész szembesítette korábbi hazugságaival.
M. Krisztofer a tárgyalóteremben mindent tagadott, olykor bicskanyitogató stílusban vágott vissza a bírónőnek és az ügyésznek. Sajátos „védekezése” során még a cellatársa ellen is vádaskodni kezdett, azt állítva, hogy a tanú csak a jutalom reményében hazudik róla.
Az ügyészség azonban nem tágít:
Ezek alapján a vádhatóság tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott, ami azt jelentené, hogy az encsencsi rém soha többé nem lélegezhetne szabadon. A bizonyítási eljárás tanúk kihallgatásával folytatódik, de a ma elhangzottak után egyre szűkül a hurok a vádlott nyaka körül.