KÉK FÉNY
#idős nő
#kifosztás
#börtön
Segített a néninek cipekedni, majd kifosztotta
A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség soron kívül bíróság elé állította azt a férfit, aki előbb segített a táskákat cipelni egy idős nőnek, majd elvette a sértett pénztárcáját - tájékoztatta portálunkat dr. Szilágyi László ügyészségi sajtószóvivő.

Idén február 1-jén a vádlott Nyíregyházán a Búza téri piac környékén ácsorgott és úgy látta, hogy a 79 éves, nehezen mozgó, idős női sértett az egyik árusnál fizetés közben több papírpénzt is elővett. A vádlott ekkor elhatározta, hogy megszerzi a sértettől a pénzt. Megvárta, amíg az idős nő két táskával a kezében hazaindult a piacról, majd követte és elvette a táskáit. A sértett ezen meglepődött, de a vádlott azt mondta, hogy segít a csomagokat hazavinni.

El is jutottak a sértett Kossuth utcai lakásához, ahol a vádlott előbb meg akarta ölelni az idős asszonyt, aki pedig némi aprópénzzel szerette volna meghálálni a segítséget. A sértett a kezében tartotta a pénztárcát, amit a vádlott onnan kikapott, és azzal elszaladt.

A sértett azonnal értesítette a rendőrséget, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság pedig nagy erőkkel megkezdte az elkövető felkutatását. Ebben a rendőrök segítségére voltak a térfigyelő kamerák felvételei, mert azok jól mutatták mind a vádlott, mind a sértett mozgását. Ráadásul az egyik rendőrségi dolgozó a felvételek alapján felismerte a vádlottat, így körözést sem kellett kiadni.

A vádirat szerint a vádlottat a bíróság éppen idén januárban ítélte négy év börtönbüntetésre rablásért, és ő szabadlábon várta, hogy behívót kapjon a börtönbe, amikor elkövette az újabb bűncselekményt.

A vádlott cselekménye nem lopásnak, hanem kifosztásnak minősül a törvény szerint, mert a pénztárcát olyan sértettől tulajdonította el, aki a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes. Ezért a bűncselekményért öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az ügyész gyorsított eljárásban soron kívül bíróság elé állította a vádlottat, a Nyíregyházi Járásbíróság pedig négy év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a férfit. A bíróság le is tartóztatta a vádlottat, így az ítélet kihirdetése után rögtön átkísérték a börtönbe.

Az elítélt az újabb büntetéssel akár nyolc évet is börtönben tölthet.