KÉK FÉNY
Segédmotorral hajtott az árokba egy ittas kótaji férfi
Ittassága miatt nem észlelte az őt előző gépkocsit a segédmotorkerékpárral közlekedő férfi, ezért az autónak ütközött, majd az árokban kötött ki.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint a 60-as éveiben járó vádlott 2022. május 23-án a helyi presszóban elfogyasztott két üveg sört és egy fél deci pálinkát, majd segédmotorkerékpárjával, bukósisak nélkül hazaindult. Az úton haladva balra nagy ívben akart befordulni, az irányjelzőjét is működtette, azonban nem észlelte az előzését megkezdő személygépkocsit. Ahogy a segédmotorkerékpárral átlépte a felező vonalat, nekiütközött az autó hátsó részének, majd a közeli árokba borult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A vádlott megúszta kisebb bokasérüléssel, de a helyszínre érkező rendőrök érezték a leheletén az alkoholt, ezért vérvételre előállították. A vérében 1,28 ezrelék alkohol volt, ami enyhe fokú ittas állapotnak felel meg.

Az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit, és azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A balesetről térfigyelő kamera készített felvételt, ezt IDE kattintva láthatják.

- FrissMédia -