KÉK FÉNY
Saját vizeletébe fojtották bele az idős férfi
Csütörtökön tárgyalás keretében folytatódott egy 2022 februárjában történt emberölési ügy kibogozása. A vád szerint egy nő és egy férfi nyereségvágyból védekezésre képtelen személy sérelmére követett el emberölést. A tárgyaláson megdöbbentő részletek derültek ki - a férfit a saját vizeletébe fojtották bele.

Sajnos szokványos minta kistelepüléseken, hogy az egyedül élő idős férfiak arra kapható nőktől szexuális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Többnyire az ilyen jellegű kapcsolat megáll itt, és jó esetben nem történik bűncselekmény. Azonban több esetben is felszínre került, hogy az ilyen kapcsolatok rendkívül veszélyessé is válhatnak. A Nyíregyházi Törvényszéken folyamatban lévő ügy sajnos az utóbbi kategóriába tartozik. Az eset kibogozását nagyban nehezíti, hogy a vádlottak nem ismerik be a bűnösségüket, illetve csak részlegesen. Az emberölést mindketten tagadják. Csak a vagyon elleni cselekményeket ismerik be. Így dr. Bartha Andrea bírónak le kell folytatnia a bizonyítási eljárást.

A 40 éves nő és a 20 éves férfi előbb begyógyszerezték az áldozatukat, majd az elkábított férfit a fürdőkádba fojtották, értékeit pedig elvették - tartalmazza a vádirat.

Az ügy elsőrendű vádlottja a 40 éves nő, aki a későbbi áldozatával még együtt is lakott, majd utána alkalmi szexuális kapcsolatot létesített vele és ezért esetenként 10 ezer forintot kapott - derült ki a vádlott mai vallomásból. Azonban ezen felül még rendszeresen meg is dézsmálta az idős férfi nyugdíját. El-elvett belőle, ami fel is tűnt az idős férfinak. Csakhogy ennek ellenére a 40 éves nővel legalább havonta egy alkalommal találkozott, a nyugdíj környékén. A terhelt elmondása szerint ilyenkor szolgáltatott és ez a szolgáltatás nem takarítás volt - derült ki a többszöri kérdésre adott válaszból.

Az elsőrendű vádlott szavahihetőségét nagyban megkérdőjelezi, hogy a történteket legalább négy verzióban adta elő, méghozzá akkor, amikor a bíróság rávilágított az ellentmondásokra. Az tény, hogy a két terhelt közül egy biztosan hazudik - bár ezt szabadon megteheti, mivel a vádlottat nem terheli igazmondási kötelezettség. Kvázi védekezésképp bármit mondhat, de két dolgot nem tehet. Mást nem vádolhat hamisan, és a kegyeleti jogra is figyelemmel kell lennie.


A nő annyit elismert, hogy ő vitte az altatót, ő keverte bele az öreg borába, de határozottan tagadta, hogy megölte volna. Első verziójában még azt mondta, hogy a 20 éves másodrendű vádlott legalább 10 percig egyedül volt a férfival. A nő - állítása szerint - miután magához vett pár értéket, elhagyta a lakást. Pár perc múlva, bírói kérdésre már belegabalyodott az előadottakba, megint másként "emlékezett". Végül bírói, ügyészi kérdésekre válaszolva talán a történésszilánkok egy része összeillethetővé vált.

Szavahihetőség szempontjából talán a másodrendű 20 éves fiatal felnőtt vallomása kézzelfoghatóbb, bár a mostani tárgyaláson előadottak mást tükröznek, hisz a rendőrségen tett több vallomásával is gyökeresen ellentétes kijelentéseket tett. A férfi elmondása szerint a 40 éves nő volt az, aki kádba fojtotta az idős férfit.

Miután a idős férfi megitta az altatóval összekevert bort, elálmosodott, járása nehézkessé, bizonytalanná vált. Az "öregnek ki kellett mennie pisilni", segítségére a 20 éves terhelt volt, aki hóna alá nyúlva segítette az akkor már bódult férfit. A fürdőszobába beérve az idős férfi a kád előtt elkezdett vetkőzni, azt vette észre a "segítő", hogy a kádba végzi a dolgát. "Igen, ő oda szokott" - kiabálta be a nő a fürdőszobába azon késő esti februári napon. A történések azonban ezen a ponton két külön szálra bomlanak, és mindkét terhelt a másikra keni az emberölést.

Több lényeges ponton eltér a két vallomás, azonban van egy sarkalatos tényező. Nevezetesen, hogy a kádban volt-e folyadék. A nő többszöri kérdésre is azt válaszolta, hogy nem volt, a 20 éves férfi ellenben úgy nyilatkozott, hogy koszos víz benne, amikor az öreg ott kezdte el elvégezni a dolgát.

Az idős férfit egyébként a kádba hajolva találták meg másnap, arccal a 20 centiméteres vízben. Első körben arra gondoltak, hogy baleset történhetett, azonban az orvosszakértő olyan sérüléseket rögzített a férfi nyakán, melyek kizárják a balesetet. Arra engednek következtetni, hogy a férfit valaki nagy erővel a kádban lévő folyadékba nyomta.

Az, hogy a két vádlott közül ki követte ezt el, esetleg közösen tették-e, a bizonyítási eljárás során fog kiderülni. Az ügy nyomozati szakaszában egyébként igénybe vettek poligráfos szakértőket és előkerült egy cellatárs is, aki a nőre nézve tudott terhelő adatokat mondani.

- FrissMédia -