AKTUÁLIS
Rövidhír - Kiderült, hogy ki a Fidesz jelöltje Nyírbátorban és Újfehértón
Sajtótájékoztató keretében mutatta be dr. Simon Miklós országgyűlés képviselő a Fidesz-KDNP-nek a hatos számú választókerület 10 ezer főnél nagyobb településein induló polgármester-jelöltjeit. A bejelentéssel több hónapi találgatás végére került pont.

Simon Miklós a helyi Fidesz szervezetek és az önkormányzati választási egyeztető bizottság döntése értelmében Újfehértón, valamint Nyírbátorban Fidesz színekben indulnak a polgármester-jelöltek. Míg az első városban - ahol közel 14 ezren élnek -, a jogász végzettségű, kétgyermekes családapát, dr. Hosszú Józsefet indítják. Nyírbátorban a szintén jogász dr. Gárdos László méretteti meg magát Fidesz - KDNP színekben.

Simon Miklós a sajtótájékoztatón a két jelöltről szólva kiemelte, hogy mindketten példás családi életet élnek, „híven a keresztény-nemzeti hagyományunkhoz”. Majd hozzátette: a Fidesz-KDNP választási szövetség nem rejti véka alá a támogatottjait, nem bújtattatja őket a függetlenség álcája mögé. Ez azt jelenti, hogy nyíltan félvállaljuk a polgári-keresztény értékrendet. Ugyanez elmondható a Fidesz-KDNP összes jelöltjeiről is – tette hozzá a képviselő.


- FrissMédia -