PUZZLE
Szórakozás
#róma
#vakáció
#nyaralás
#szórakozás
#utazás
Római vakáció ajándékba
Élménybeszámoló egy anya-lánya nyaralásról

Májusban volt anyukám születésnapja, én pedig úgy döntöttem, hogy idén egy különleges élménnyel lepem meg. A legcsodálatosabb ajándék, amit egy szülőnek adhatsz, az együtt töltött idő, úgyhogy elvittem őt az első, igazán csajos külföldi kalandunkra, egy hosszú hétvégére az örök városba. Ha még nem jártál Rómában, beszámolóm talán neked is kedvet csinál hozzá. :)

Anyukám az utazás egészen más kultúráját ismerte ezelőtt, saját szervezésű nyaraláson csak az országhatáron belül volt, ahova autóval is könnyedén el lehet jutni. Meglátogatott már nagyobb városokat, de idegenvezető kíséretével. Külföldi nyaralásnak pedig inkább tengerparti pihenést választott, ha tehette, ahova mindig utazási iroda szervezésében ment ki.

Azt gondolom, bátran kijelenthetem, hogy a mi generációnk utazási szokásai teljesen megváltoztak. Szeretem saját magamnak megszervezni a nyaralásokat, jóval előbb lefoglalni repülőjegyet, szállást pedig központi helyen találni, hogy onnan mindent könnyedén elérjek. Ha mindez megvan, jöhet a ráhangolódás – amibe ezúttal anyut is bevontam. Folyamatosan küldtem neki a képeket a látnivalókról, amiket meg fogunk nézni, az ételekről, amiket meg fogunk kóstolni, és az utazást megelőző pár napban olasz zenékkel is bombáztam, amiktől a vérünk is felpezsdült. Ez az egyik fő feladat, ha „szülő utaztatásba” vágod a fejszédet; mutasd meg neki, te hogy csinálod, de közben lásd a dolgot az ő szemszögéből is, akinek minden helyzet újdonság lehet.

Szombaton délelőtt indultunk, a születésnapján. Szándékosan nem korai járatra foglaltam – pedig akkor nyertünk volna egy délelőttöt –, mert anyukám nem szeret korán kelni, és fontosabb volt számomra, hogy kipihenten vágjunk bele a kis kalandunkba. A repülést hősiesen viselte, és hamar ráhangolódott az olasz mentalitásra is, amikor is egy órát várakoztunk a reptéren, mert akkor még nem tudtuk, hogy itt nem feltétlenül előny a jó modorra figyelni, és magunk elé engedni a korábban érkezőket...

A szállásra érkezve kulcs híján nem tudtunk bejutni az apartmanba, úgyhogy felhívtuk a tulajdonost, aki nem csinált nagy ügyet az érkezésünkből, beengedett minket és már ott sem volt. Gyorsan lepakoltunk, majd bevettük a várost. A kedves kis látnivalókról szóló listánkról aznap sikerült mindent szkippelnünk, és inkább megkóstoltuk a legfinomabb olasz tésztákat és borokat, majd átadtuk magunkat a pezsgésnek.

Mivel csak egy hétvégére mentünk, szombaton – olaszosan – „időben” elindultunk, 11-kor már el is hagytuk a szállást. A csini topánkáinkat lecseréltük sportcipőre, és célba vettük a Colosseumot. Ha egy napotok van körbejárni Rómát, az körülbelül semmire sem elég, de arra igen, hogy szerelembe essetek, legyen szó a szűk utcácskák hangulatáról, a csodaszép terekről, az ókori múltat idéző romokról, a fenséges ízekről, vagy a megállás nélkül bókokat szóró olasz férfiakról.

Ha szeretnéd egy picit megszervezni a városnézést, ahogy mi is tettük, akkor a következő oldalon találod azokat az útvonalakat, amik még kisebb-nagyobb délutáni sziesztával is bejárhatóak.


Forrás: tumblr

Kép forrása: tumblr



1. Colosseum és Forum Romanum

A Colosseum a világ egyik legismertebb ókori emléke és egyben legnagyobb amfiteátruma, amely egykorgladiátorok harcának helyszíne volt. Mellette található a Forum Romanum, az ókori város központjának romjai, melyek helyén templomok és paloták álltak egykor. Ezen a téren található a diadalív, amit i u. 315-ben Constantinus császár Maxentius felett aratott győzelmének tiszteletére emeltek. A kombinált belépő, ami érvényes a Forum Romanumba és a Palatinus Múzeumba is, 12 euro, de jegy nélkül is érdemes körbesétálni, a látvány lélegzetelállító.

2. Trevi-kút

Mi innen továbbsétáltunk a Trevi-kúthoz, ami körülbelül 20 percet vett igénybe. Nem érdemes buszra vagy metróra szállni, mert nem értek oda előbb, ráadásul elbűvölő tereken és utcákon keresztül vezet az út. Ha odaértetek, dobj aprópénzt a kútba, ugyanis a közhiedelem szerint aki így tesz, az életében még biztosan visszatér még az örök városba. Kicsit elfáradtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megállunk valahol ebédelni – követtük a megérzéseinket, mentünk az olasz zene irányába, és megtaláltuk a legédesebb,legolaszosabb kis éttermet, ahol bár az arcunkba lógott a muskátli, és a szomszéd asztal csupán 10 centire volt tőlünk, a hangulat és az ízek mindent felülírtak. Itt hatott át minket az igazi „dolce vita” érzés.

3. Spanyol-lépcső

Az ajándék desszert és az Aperol Spritz után a cappucinot és a fagyit a Spanyol-lépcsőhöz vezető útszakaszon szerettük volna elfogyasztani, ezért tovább is indultunk. Nem lehet eltévedni, nem lehet időt veszíteni, mert minden maximum 20 perc sétára van egymástól, és a turisták lánca jelöli az útvonalat. Nem csoda, hogy a belváros egyik közkedvelt találkozási pontja a Spanyol-lépcső, amely Európa leghosszabb szabadtéri lépcsője. Mind a 138 lépcsőfokának hangulata lenyűgöző, s a rajta ücsörgő fiatalok, szerelmesek, turisták teszik még hangulatosabbá.

4. Pantheon

Tíz perc sétára innen található a Pantheon, ami i.e. 27-ben épült, i sz. 609-ben pedig keresztény templommá szentelte IV. Bonifác pápa. Az évek során rengeteg híres olasz művészt temettek el ide, akiknek síremlékei mind megtekinthetőek. A belépés ingyenes, és érdemes a téren is üldögélni picit, mert nagyon meghatározó energiái vannak.

5. Piazza Navona

Utolsó állomásunk Róma történelmi központjának egyik hangulatos tere volt, melyet három barokk szökőkút díszít. Ideális hely vacsorázni, vagy kifújni és feldolgozni a napi élményáradatot. Mi leültünk egy kapualjba, vettünk mindenféle finomságot, és átbeszélgettük az estét.

Rómában nincs olyan hely, ahol ne szólna a zene, legyen szó utcai muzsikusokról vagy az étteremben udvarolni próbálkozó felszolgálók énekéről. Róma zenél. Eldöntöttük, hogy szokássá tesszük a közös utazást, hiszen a minőségi együtt töltött idő megfizethetetlen, és ha mindez ráadásul egy csodálatos városban valósul meg, az örök élménnyé válik.


Forrás: bien.hu (Írta: Fodor Veronika)