AKTUÁLIS
Rétközi tájház nyílt Ajakon
Talán a környék egyetlen egy olyan tájházát avatták fel ma Ajakon, ahol időutazásban lehet része a látogatónak. Az 1938-ban épített parasztház teljes szépségében hirdeti eleink küzdelmes múltját.

Ajak egyébként is a hagyományokra épülő település. A város, ahol a hagyományokat nem ápolják, hanem megélik, és továbbadják a következő generációnak. Sok vendég meg is lepődött, hogy, Ajakon eddig nem volt tájház, valahogy kimaradt, a városiasodás kicsit hátrébb sorolta a fejlesztést. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően azonban egy régi parasztházat sikerült felújítani, méghozzá korhűen, döngölt padlóval és a parasztház minden ismérvével.

A 3700 lakosú kisváros a Magyar Falu Programban nyert ötmillió forintot egy leromlott épület felújítására, melyben kialakították az ajaki tájházat, ahol gazdag kulturális hagyományaikat is bemutatják.

A tájházak fénykora az 1970-80-as évekre esett, ekkor alapították a legnagyobb számban ezeket szerte az országban. Egyes megyékben a múzeumok vezetésével tájházak láncolatát alakították ki, melyek tudományosan és muzeológiai szempontból jól megalapozottan mutatták be az adott megye népi építészetének és életmódjának sajátosságait. Máshol helyi, személyes vagy közösségi indíttatásból hoztak létre tájházakat.

Magyarországon ma közel 500 tájház található, ezek tárgyi kulturális örökségünk több tízezer emlékét őrzik.

A mai ünnepélyes megnyitón részt vett a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós is, aki elismerően szólt a tájházról és a közösségi összefogásról.

- FrissMédia -