NAGYVILÁG
Belföld
#adomány
#kisvárda
#kórház
#kisvárdai kórház
Remény, hála, köszönet a covid osztályon az emberfeletti küzdelmet folytató dolgozóknak
100 adag töltött káposztával érkeztek a máriapócsi Nemzeti Kegyhely dolgozói a Kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházba, hogy a covid osztályon dolgozók áldozatos, embert próbáló munkáját egy pillanatra könnyítsék.

Hálatelt szívvel köszönjük meg Önöknek azt az áldozatos munkát, amit nap mint nap értünk és szeretteinkért tesznek. Azt, hogy ott állnak a beteg szüleink, testvéreink, barátaink, szomszédaink mellett, amikor mi nem lehetünk ott, biztatják őket és küzdenek értük.

Barátsággal fogadják tőlünk ezt a „tányér ételt”, ez a legkevesebb, amit mi adhatunk Önöknek azért a gondoskodásért, amit mi Önöktől kapunk. Isten áldását kérjük életükre, családjukra és munkájukra. Üdvözlettel, Nagy-Nemes Brigitta konyhaigazgató, a Zarándokház konyhájának dolgozói és a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely dolgozói - olvasható az üzenetben.

Nagy-Nemes Brigitta, a zarándokház konyhaigazgatója elmondta, hogy három nap alatt három kórház dolgozóit lepik meg a finomsággal. Az első állomás Kisvárda volt, majd kedden Nyíregyházára, szerdán pedig Miskolcra érkezik a kisbusz.

A zarándokház képviselőit Hegyi Henrik főigazgatót, valamint Mosolygó Tibor lelkiigazgatót fogadták. A kiporciózott étel mellé mindenki kapott egy-egy személyes hangvételű levelet.

Orosz István atya, kegyhelyigazgató így fogalmazott a levélben: Egészségesek a maga teljességében, az Isten Országában leszünk. Addig azonban ezt a földi, emberi, aggódva féltett, óvott "egészségünket” sok irányból éri fenyegetés. Most éppen egy ici-pici vírus által. Köszönjük, hogy mellettünk, értünk vannak ezekben a hónapokban. Örülnénk, ha szerény ajándékunkkal egy-egy mosolyt tudnánk csalni az elgyötört arcokra. Sokan gondolunk Önökre, imádkozunk Önökért.

A Családvár igazgatója, Pindzsu István atya úgy fogalmazott, hogy e parányi szeretet csomag talán egy csepp a tengerben, de hiszem, hogy a sok apró örömök, kedvességek tartják a reményt, hogy közös a célunk. A cél pedig segíteni egymást, emelni, bátorítani és buzdítani, hogy együtt közösen szolgálhassuk felebarátunkat.