KÉK FÉNY
#nyíregyházi tolvaj
#rekord
#gyors
#eljárás
Rekordgyorsasággal fogtak el a rendőrök egy nyíregyházi tolvajt
A bűncselekmény elkövetése után 3 órán belül kattant a bilincs a kezén.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon egy idős férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki kirabolta őt 2023. május 27-én. Elmondta, hogy reggel 8 óra körül a boltból tartott hazafelé lassan, cipelve a bevásárlást. A lépcsőházhoz érve a látszólag jószándékú férfi megtartotta neki az ajtót és még a segítségét is felajánlotta. A férfiak együtt szálltak be a liftbe, ahol az idősebb érezte, hogy a mögötte álló megpróbálja elemelni a zsebében lévő pénztárcáját. Rászólt mire az visszakozott, de amikor a lift ajtaja kinyílt és az idős férfi, akinek mindkét keze foglalt volt kilépett, a másik ismét célba vette a pénztárcáját. Áldozatát meglökte, aki ennek következtében a padlóra zuhant, és így már megszerezhette a zsákmányt, amivel futásnak eredt.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték a támadó felkutatását, akit a megadott személyleírás, valamint a lépcsőházban kihelyezett biztonsági kamera felvétele alapján egyikük azonnal azonosított, mert emlékezett rá egy néhány nappal korábbi intézkedésből. A hazatérő K. Krisztián 40 éves nyíregyházi lakost már a lakóhelyén várták a rendőrök, így a bűncselekmény elkövetése után 3 órával már kattant is a kezén a bilincs.

A nyomozók K. Krisztiánt rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

police.hu