PUZZLE
Életmód
#Várda Sport Hotel
#kisvárda
#Alvásbarát
Rangos elismerést kapott a Várda Sport Hotel
Mint korábban már beszámoltunk róla, a kisvárdai szálloda a Sleepfriendly Hotel, vagyis Alvásbarát Szálloda minősítést kapta meg egy évre.

A Sport Hotel olyan rangos, rendkívül elegáns hotelek társaságában kapta meg a díjat, mint a Botaniq Kastély Tura és a dán Admiral Hotel. Az Alvásszövetség célja ugyanis, hogy a jó alvásért sokat dolgozó, sikeres luxushotelek mellett a kisebb, de az alváskomfortot prioritásként kezelő és fejlődni vágyó szálláshelyek is kaphassanak elismerést, amelyet több mint kétszáz kritérium figyelembe vételével ítélnek oda.

Korábban soha nem tapasztalt mértékben rosszabbodik az emberek alvásának a minősége – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség az éves jelentésében, amelyet az Alvás Világnapja alkalmából tettek közzé. Világjelenségről van szó, hívja fel a figyelmet a nemzetközi alvás szervezet, a World Sleep Society cselekvési felhívását közvetítve, mintegy nyolcvan ország közreműködését bejelentve. A Magyar Alvás Szövetség több mint tíz éve csatlakozott a világszervezet munkájához, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémián a szakterület kiválóságai adtak elő az idei jelmondat jegyében: a jó alvás elengedhetetlen az egészséghez. Ma már a kívánatos életmód része ez, miképpen a megfelelő étkezés, a testmozgás is elválaszthatatlan az emberek pszichés, vagy lelki állapotától. A magyar szervezet az elmúlt években sikeresen valósítja meg szakmai programját a tudományos ismeretterjesztés területén, az alvás egészségügyi intézmények és alvásipari vállalatok tevékenységének az összefogásával. Nemzetközi standardok lapján kidolgozott alvásminőség mérési módszereket alkalmaznak, kutatásokat és felméréseket végeznek, könyveket adnak ki, és értékelik az alvásért kiemelkedő munkát végző intézményeket. A Sleepfriendly Program keretében elismeréseket nyújtanak át az alvásbarát vállalatoknak és szállodáknak, kitüntetik a legjobb termékeket. A World Sleep Society alvás világszervezet követésre méltónak ajánlja a Magyar Alvás Szövetség évek óta folyó munkáját, amelyért elsők között kapták meg a Distinguished Activity Award elismerést.

„A COVID járvány következményei és a válságos világhelyzet éppúgy, mint a mindennapi életkörülmények változásai jelentős hatással vannak az alvásunkra, amelyek a munkavégzés és a családi együttlétek területén is jelentkeznek. Átlagosan 6,8 órát alszanak a felnőttek a hét közben, ez elmarad a nemzetközileg ajánlott 7-9 órától. Az összetett alvásminőségi mutatók tekintetében romló tendencia tapasztalható Magyarországon az elmúlt négy évben folyó tudományos kutatásunk szerint, amelyet az Alvásszövetség a Szinapszis Egészségkutató Intézettel végez. Az alvászavarok megelőzése és kezelése az alváskörülmények megfelelő alakításával kezdődhet, és az alvászavarok és alvásbetegségek felismerésén keresztül a megfelelő orvosi kezelésekkel folytatódhat.– hívta fel a figyelmet G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A Várda Sport Hotel képviselője, Nagyné Kalmár Edina (képünkön dr. Kiss Róbert Richard turisztikai szakember gratulál neki a díjhoz) rendkívüli sikerként értékelte a díj elnyerését. A későbbiekben terveznek egy külön eseményt a Várda Sport Hotelben, amikor az Alvásszövetség vezetői bemutatják az elismerést fizikai valójában is a kisvárdai helyszínen, a helyi újságíróknak, és azoknak, akik sokat tettek, hogy a hotel felkerüljön a turisztikai világ térképére. Minden díj kötelez is egyben, így ez egyfajta biztatás arra, hogy a térség kiemelkedő, hiánypótló minőségű szállodájának még többet kell dolgoznia a vendégek kényelme, nyugodt pihenése érdekében.