AKTUÁLIS
Ragyogj kéken: Kisvárdán is megemlékeztek az Autizmus Világnapjáról
​2023-ban az eddigieknél is nagyobb szükség van rá, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét az autizmusra, az autizmusban érintett társaink és családjaik mindennapi helyzetére. Kisvárdán már hagyomány, hogy az érintettek, s azok, akik magukénak érzik az ügyet egy séta erejéig csatlakozzanak honfitársainkhoz.

2007. december 18-án az ENSZ jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a Földön.


Az autizmus világnapján, a „Ragyogj kéken!” kampány keretében világszerte kék fényben világítanak meg ikonikus épületeket, mint például a londoni Big Ben, vagy a New York-i Empire State Building. Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország számos városában is kék színbe öltöznek az épületek.

Kisvárdán hagyományosan közös sétával hívják fel a figyelmet az autizmus spektrum zavarban élőkre. Bár ebben az évben az időjárás nem tette lehetővé a hosszabb sétát, de a kulturális műsor végén egy rövid sétát követően szélnek eresztettek több száz kék luftballont.

Az autizmus spektrum zavar (ASD) egy olyan fejlődési zavar, mely az egész személyiségre kihat, egy egész életen át tartó állapotként írható le és bármilyen intelligencia hányados (IQ) mellett előfordulhat. Az autizmust genetikai eredetű, idegrendszeri fejlődési eltérés okozza, nem a helytelen nevelés eredménye. A legfontosabb az autizmussal élő gyermek esetében, hogy elfogadjuk és megértsük, hogy a viselkedése mögött nem szándékosság rejlik


Becslések szerint minden 68., azaz 111.216.878 ember él autizmussal, így egy átlagos embernek több autista ismerőse, rokona is van. Magyarországon közel 150.000 embert érint az autizmus, ahol a férfiak körében mintegy háromszor olyan gyakran fordul elő, mint a nőknél.

Az autista emberek másképp érzékelik a világot, másként viszonyulnak embertársaikhoz – hogy ez pontosan miben merül ki, az nagyon változó.