KÉK FÉNY
Rabszolgaként dolgoztattak és vertek egy hajléktalant Szabolcsban
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a gyanú szerint hónapokig dolgoztatott és bántalmazott egy gondnokság alatt álló, hajléktalan férfit.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a vádirat szerint a kiszolgáltatott helyzetben lévő, mentális problémákkal küzdő sértettet 2020 májusában vette rá a vádlott arra, hogy a portájára költözzön, szállás fejében pedig az állatokról kellett gondoskodnia és elvégeznie a ház körüli munkát.

Az istállóban elszállásolt férfi munkaideje hajnali öt órától este nyolc-kilencig tartott, miközben a vádlott rendszeresen bántalmazta és megalázta őt, ha szerinte nem megfelelően dolgozott. A gondnokától kapott mintegy húszezer forintos családtámogatási pótlékot is elvette tőle, csupán némi ennivalót és cigarettát adott neki.

2020. november 20-án a vádlott ismét bántalmazta, a földre vitte és megtaposta a férfit. Két nap múlva - mivel fájdalmai miatt nem tudott dolgozni - többször megütötte a fejét, ütlegelte és rugdosta, majd az emiatt életveszélyesen megsérült férfit autóval elvitte egy másik településre és az utcán magára hagyta.

A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség életveszélyt okozva elkövetett kényszermunka bűntettével vádolja, és indítványozta, hogy ha beismerő vallomást tesz és nem kéri tárgyalás megtartását, a bíróság ítélje tíz év fegyházbüntetésre.