KÉK FÉNY
#drog
#speed
#vád
Pesten vették, itt eladták - börtönbe mehetnek
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik a Budapesten vásárolt kábítószert Csengerben és Fehérgyarmaton értékesítették a fogyasztóknak.

Dr. Szilágyi László szóvivő a portálunkhoz eljuttatott közleményében az ügy részleteiről azt írja, hogy egy csengeri férfi már tavaly is árulta a drogot ismerőseinek, amiről tudomást szerzett a barátja. Ráadásul a barát 35.000 forinttal tartozott korábbról a férfinak, ezért megegyeztek, hogy ezt az összeget úgy fogja törleszteni, hogy gépkocsijával felviszi Budapestre a férfit, aki ott megvásárolja, majd Csengerben és környékén értékesíti a drogot.

Először idén februárban utaztak fel közösen Budapestre, ahol a belvárosban egy ismeretlen férfitől 50 gramm speed nevű kábítószert vásároltak, majd nyolc nappal később megismételték az útjukat, akkor már 70 grammot szereztek be a drogból. Ez utóbbi alkalommal a por alakú kábítószert egy zokniba helyezték, úgy rejtették a gépkocsijuk műszerfalában. Útban hazafelé a rendőrök Jármi község belterületén ellenőrizték az autót, a kábítószert megtalálták és lefoglalták. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a fehér por amfetamin fajtájú kábítószer, melyből már 10 gramm is jelentős mennyiségnek minősül a törvény szerint.

A nyomozásról azt írja Szilágyi, hogy a rendőrség több fogyasztót is felderített, akik a csengeri férfitől rendszeresen vásároltak a drogból, elsősorban a lakóhelyükön, illetve a fehérgyarmati diszkóban.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság fegyházbüntetést szabjon ki a vádlottakkal szemben, továbbá kobozza el a lefoglalt kábítószert, és rendeljen el vagyonelkobzást a drogkereskedelemből származó bevételre. Az ilyen bűncselekményért 5-20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.