John Austin nyelvész 1962-ben írt How to Do Things with Words című munkájában figyelt fel először az úgynevezett performatív kifejezésekre. Ezek esetében a szó kimondása már egy az egyben a cselekvés elvégzése. Nem egy elképzelt vagy a valóságban létező dolgot ábrázol a beszélő, hanem azonnal cselekszik, amikor beszél, és a hangsor kimondásával meg is történik maga az aktus. Amikor azt mondja valaki, hogy Jó napot kívánok!, már rögtön jó napot is kíván. A nyelvileg végrehajtható cselekvéseket megvalósító kifejezéseket Austin performatív kifejezéseknek nevezte el. Ezekre a kifejezésekre általában jellemző, hogy értelmetlen feltenni a kérdést: igaz vagy hamis a nyilatkozat. Azzal ugyanis, hogy a beszélő kimondta a hangsort, már megtörtént maga a cselekvés. A köszönések közül performatív kifejeztések azok, amelyek általában egyes szám első vagy többes szám első személyben használható. Ilyen pl. az Üdvözöllek!, Üdvözlöm!, Jó napot kívánok!, Jó napot kívánunk!, Jó reggelt kívánok!, Jó reggelt kívánunk!, Jó estét kívánok!, Jó estét kívánunk!, Köszöntelek! stb. Természetesen a kifejezések használata nem minden esetben performatív. Ha azt mondjuk Jó napot kívánt az osztály, akkor már egy múltban lejátszódott tényállásról van szó, amikor az igaz-hamis megkülönböztetés is alkalmazható.

Szintén performatív kifejezés az, ha valaki gratulál. Gratulálok – mondja, és közben meg is történik a cselekvés. Míg ha azt mondom, hogy olvasok, akkor a hangsor kimondása nem maga a cselekvés.

KRR

A magyar nyelvi kultúra ápolásáért indított rovatunkat a Magyar Nyelvőr Alapítvány együttműködésével készítjük, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával.