A tárgyalás legdrámaibb perceit az elsőrendű vádlott, H. B. testvérének vallomása szolgáltatta. H. Árpád – aki bár élhetett volna a mentességi jogával, mégis tanúskodott – egy korábbi, gyomorforgató incidenst idézett fel a bíróság előtt. Elmondása szerint az áldozat, a csontsoványra fogyott A. egyszer kétségbeesve menekült át hozzá segítségért, azt kiabálva, hogy éheztetik és fogva tartják.

„Béla utánajött a házamba, és ott az én jelenlétemben bántalmazta őt. Először arcon ütötte, amitől a nő elesett, majd amikor a földön feküdt, szájba rúgta” – emlékezett vissza a tanú, hozzátéve, hogy a nő szája azonnal vérezni kezdett. A vallomás szerint a verésbe a vádlott felesége is bekapcsolódott, aki a hajánál fogva rángatta az áldozatot, majd közösen egy szürke autóba tuszkolták, és akarata ellenére visszavitték a „rémület házába”.

A körzeti megbízott nem látott okot az intézkedésre

A tárgyalás egyik legsúlyosabb megállapítása a 33 éve szolgáló körzeti megbízott, M. Sándor kihallgatásakor hangzott el. A rendőr tanú elismerte, hogy H. Árpád már a tragédia előtt megkereste őt a szökött nő ügyében, ám a hatóság részéről semmilyen intézkedés nem történt.

Annak ellenére, hogy a rendőr tisztában volt a vádlottak súlyos előéletével – korábban már ültek börtönben személyi szabadság megsértése és uzsora miatt –, a bejelentést nem rögzítette, és jelentést sem írt az esetről. „Árpád nem azt mondta, hogy verik a nőt, hanem hogy csúnyán beszélnek vele... a csúnya beszéd pedig magánvádas eljárás” – védekezett a rendőr, aki szerint mivel a bejelentés egy héttel az eset után történt, nem látta indokoltnak, hogy kimenjen a helyszínre. Ezzel szemben a vádlott testvére indulatosan közbevetette: ő igenis jelezte, hogy „baj van”, és a nő élete veszélyben forog.

Láncok és lakatok: a vádlott szerint csak a vihar ellen kellettek

H. B. a szembesítés során minden vádat tagadott, bár egy ponton tett egy különös beismerést: elismerte a rúgást, de azt állította, az „véletlen volt, és bal lábbal történt”. A férfi szerint testvére csak bosszúból vall ellene egy korábbi családi viszály miatt, és tagadta, hogy bárkit fogva tartottak volna.

A kapun lévő láncokról és lakatokról – amelyeket több tanú is egybehangzóan megerősített – a vádlott azt állította: azokra csak nagy vihar idején volt szükség, hogy a szél ne csapkodja a kaput. A biztonsági kamerák felszerelését pedig a szomszédok állítólagos lopásaival indokolta. A vádirat és az áldozat hátrahagyott, segélykérő üzenetei azonban – amelyekben arról írt, hogy „le fogják tagadni” és „félek itt” – egy sokkal sötétebb valóságot tükröznek.

Ön szerint elegendő indok a rendőri passzivitásra, ha egy bejelentés „csak” verbális agresszióról szól egy ismert bűnözői háttérrel rendelkező család esetében? Hol hibázott a rendszer? Írja meg véleményét kommentben!

A cikk a bírósági jegyzőkönyvek és tanúvallomások alapján készült. A vádlottakat a jogerős ítéletig megilleti az ártatlanság vélelme.