SPORT
kézilabda
Pásztor Bettina szerződést hosszabbított
A KKC alapembere a következő idényre is elkötelezte magát

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a napokban Kisvárda Master Good SE vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott le, melynek köszönhetően a többszörös Magyar válogatott hálóőr Pásztor Bettina a következő idényben is a KKC együttesét erősíti.

Betti 2018 nyarán a „szomszéd megyei rivális” DVSC csapatától érkezett a KKC együtteséhez. A 27 éves kézilabdázó a két idény alatt ezidáig 42 tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken a KKC egyik legbiztosabb pontjává vált és reméljük hogy az előttünk álló meccseken továbbra is ilyen sikeresen nehezíti meg az ellenfeleink dolgát.

– Nagyon jól érzem magam itt Kisvárdán, szakmailag és egyéb szempontból is minden adott a fejlődéshez. Már a harmadik szezonom lesz itt, nagyon jó érzés, hogy bíznak bennem és ez még motiváltabbá tesz a további munkámban a jövőre nézve. Szeretném maximálisan meghálálni a bizalmat az edzőimnek, és a vezetőségnek és szeretném segíteni a társaimat, csapatomat, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Idén nagyon jó közösség alakult ki, alapos, és kemény munkát végzünk aminek hiszem, hogy hosszú távon meg lesz az eredménye. Sajnos voltak sérülések és nehézségek, de bizakodó vagyok a jövőt illetően, hogy folyamatosan épül a csapat, mindenki azon dolgozik, hogy fejlődjünk, és ez az eredményekben is látszani fog. – mondta Pásztor Bettina.