KULTÚRA
Fesztivál
Panyolán mutatkozik be az új fesztivál-app
Rengeteg újdonsággal és sok-sok hagyománnyal szolgál majd augusztus első napjaiban a 14. PanyolaFeszt. Itt debütál majd a kisfesztiválok mobilalkalmazása, a Festivize is. Erről és a programokról Budapesten számoltak be jó sok érdeklődő újságírónak.

Nagy dolog, hogy Budapesttől 400 kilométerre, egy kicsi faluban kulturális történések vannak - kezdte a sajtótájékoztatót Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke. Aki elmondta: a panyolai fesztivál minősített fesztivál, ami azt jelenti, hogy együtt van benne a jó infrastruktúra, a kitűnő tartalom és az egyedi arc. Ráadásul mindehhez hozzájárul a táj, a természet: a falu csodálatos fekvése, három folyó és a híres "nem tudom" szilva. Meg persze a belőle főzött pálinka.

De mindehhez kovászember is kell - mondta Márta István. Ez szerinte Panyola polgármestere, Muhari Zoltán, aki a 14 év alatt minden nehézség, így a források megteremtésének kihívása ellenére egyre jobb és híresebb fesztivált csinált. Az országban évente körülbelül 4500 fesztivál, vagy magát annak nevező rendezvény van, de ebből mindössze 250-300 a minőségi. A PanyolaFeszt nemcsak hogy közöttük van, de a Beke Pál nívódíjat is elnyerte.

A fesztivál csaknem másfél évtizede civil kezdeményesnek indult és lényegében az is maradt. Erről már Muhari Zoltán beszélt. Az öt utcás, 600 lelkes település polgármestere nem győzte sorolni a rengeteg régi és új programot. Amelyekből csak ízelítőt tudunk nyújtani. A zene mellett most több lesz az eddiginél az irodalom és a színház, a kiállítás természetfotókból és határon túlról összegyűjtött üvegképekből, szerveznek túrákat kerékpárral és busszal, például a környék gyönyörű templomaihoz. A Tisza partján tutajon is szól majd a muzsika, a táncosok a folyóparti homokban és néha kicsit a vízben is ropják majd. A tíz portaprogram is nagyon változatos lesz: a gyerekeket például autósmozi is várja. Az egyik helyi anyuka vállalta, hogy projektorral magyar mesefilmeket vetít a portáján és a kicsiknek kartonpapírból autókat épít, ezekből nézhetik majd a mozit. Aki akar, szilvás ételek készítését is megtanulhatja. De, mint mondtuk, ez csak ízelítő a programból. A lényeg, amitől egyedi a PanyolaFeszt, az, hogy az egész falu együtt csinálja.

Nem maradhat el a hagyományos Pet Kupa sem, erre most a korábbinál jóval többen jelentkeztek. 50 fiatal önkéntes építi majd petpalackokból Tivadaron a hajókat, melyeket aztán vízre is bocsátanak. Az nyer, aki a legtöbb palackot összegyűjti.

Panyolán debütál a Festivize közösségi applikációs rendszer, az együttműködésről a sajtótájékoztatón írt alá megállapodást Muhari Zoltán és a fejlesztő, Poór Szabolcs. Az Androidon már elérhető alkalmazás rengeteg újdonságot tartalmaz. Ideális a kis fesztiváloknak: sablonok alapján néhány óra alatt feltölthető, a fesztiválok rendezőinek nem kell fejlesztőcsapatot alkalmazniuk. A felhasználók szűrhetnek kategóriára, dátumra, de még konkrét pálinkára is. Van "kedvencek" menüpont, ennek segítségével bárki saját programfüzetet állíthat össze. Az app fél órával a rendezvény előtt emlékeztetőt küld, aztán interaktív, Google alapú térképen azt is mutatja, merre kell menni. A terv az, hogy a kiemelkedő fesztiválok hálózatot alkotnak majd, így Panyolán azt is lehet tudni, hogy mi újság mondjuk Kapolcson.


Az augusztus eleji PanyolaFesztre a vendégházakat már télen lefoglalták. Szállás legfeljebb a környező településeken akad, de Nyíregyházáról az idén először utazási irodák segítségével egynapos buszos utakat szerveznek azoknak, akik az esti koncert és a pálinkafogyasztás után biztonságban szeretnének hazajutni - tudtuk meg Muhari Zoltántól. Aki a FrissMédia kérdésére azt is elárulta, hogy Kisvárdán is keresnek partnert ehhez, mert "ugyanaz a lehetőség jár mindenkinek". Bíznak benne, hogy találnak olyan utazási irodát, amely meghirdetné az egynapos PanyolaFeszt kirándulást, ők nagyon is nyitottak erre - mondta. Arra kérdésre, hogy hány látogatóra számítanak az idén, a polgármester azt válaszolta: tavaly 7-8000 vendég volt, elégedett lenne ennyivel most is. "Ha jó idő lesz, akkor Isten megadja szerintem". Bár Márta Istvánnak meggyőződése, hogy ha jégeső lesz, Muhari Zoltán annak az eszén is túljár.

- FrissMédia -