Tudomány és Technika
Öt hónapig is tarthat az immunitás a koronavírus-fertőzés után
Egy brit kutatás szerint legalább 5 hónapig védett lehet a vírussal szemben az, aki korábban megfertőződött, legalábbis 83 százalékban.

Összesen 21.000 egészségügyi dolgozót vizsgáltak meg az Egyesült Királyságban a népegészségügyi szolgálat (Public Health England) felmérésében 2020 júniusa és novembere között a szakemberek. Azt kutatták, hogy a koronavírus-fertőzés után kialakulhat-e, és ha igen, mennyi időre az immunitás. Az alanyok vizsgálatát egy éven keresztül végzik, azt viszont már a mostani eredményekből látják, hogy a fertőzésen átesettek jelentős részénél öt hónapon belül nem jelent meg újra a vírus, tehát immunissá váltak 83 százalékban. Persze nem mindenkinél voltak egységesek az eredmények.

Ennek oka, hogy az emberek eltérően reagálnak a fertőzésre, mivel az immunsejtek, melyek az immunválaszért felelősek, eltérő mennyiségben vannak jelen a szervezetünkben. Azoknál, akiknek az immunmemóriája gyengébb volt, nagyobb arányban ismétlődött meg a fertőzés. A következő hónapokban azt is vizsgálják majd, hogy az új, mutálódott vírusra hogyan reagál a szervezet, és hogy az oltások mennyire sikeresek.

- FrissMédia -