Tudomány és Technika
Öt év múlva már nem beszéddel kommunikálunk
Legalábbis a Tesla atyja szerint. Az emberi agyat kapcsolják össze egy eszközzel, ami azt ígéri, hogy sokkal gyorsabbá és egyszerűbbé teszi majd a kommunikációt.

Elon Musk legújabb projektjének semmi köze nincs az autókhoz és a rakétákhoz: a Tesla atyja a The Joe Rogan Experience podcastban számolt be arról a technológiai fejlesztésről, amely 5 éven belül felválthatja a beszédet. A Neuralink nevű eszközt a tervek szerint közvetlenül az emberi agyhoz kapcsolják majd: a mikrochipet a koponyán helyezik el és elektródákkal kapcsolódik majd közvetlenül az agyhoz. Mindezt 12 hónapon belül szeretnék megvalósítani, 5 éven belül pedig már elérhető lehet a felhasználóknak is.

"Az agy bármely részével képes lesz majd összekapcsolódni, szóval akár még a látást is tudja korrigálni. Szinte bármit képes lesz javítani, ami nem működik jól az agyban" - mondta Musk a podcastban.

A techguru elmondása szerint elsősorban az agyi sérüléseket és rendellenességeket akarják vele gyógyítani, de a jövőben akár az emberi beszédet is kiválthatja, mivel létrehozza majd a szavak nélküli kommunikációt.

"Nem kell majd beszélned. Érzelmi okokból persze továbbra is beszélgethetünk majd" - jelentette ki. Az új eszköz szerinte sokkal gyorsabb és pontosabb kommunikációt tesz majd lehetővé, mint a beszéd. A Mátrixhoz hasonlította a működését, mivel egy program letöltésével akár egy új nyelvet is elsajátíthatunk majd - anélkül, hogy megtanulnánk.

- FrissMédia -