KULTÚRA
Összefogásból élmény - ilyen volt a kézművesek hétvégéje
Hatalmas élményt kaphattak azok a családok, érdeklődők, akik a hétvégén ellátogattak a Magyar Kézműves Szövetség műhelyeibe, hogy számos mesterséget megismerve, gyönyörű egyedi alkotásokat készítsenek a Nyitott Műhely Programon.

Sikeresen zárult a Magyar Kézműves Szövetség hétvégén szervezett Összefogás a kézművesség világnapján című nagyszabású országos programja. Kinyíltak a műhelyek és számos mesterséget ismerhettek meg az érdeklődők, akik a június 12-ei hétvégén az ország 30 településén, köztük Nyíregyházán felkeresték a szövetség műhelyeit. A hatvan manufaktúra alkotói több héten keresztül arra készültek, hogyan tegyék még látványosabbá és izgalmasabbá mesterségüket ezen a napon. Hogyan tudják felhívni még jobban a figyelmet a hazai tárgyalkotó kultúra értékeire. Hogyan tudják még több embernek megmutatni szakmájukat és megszerettetni a nagyközönséggel. Kinyíltak a műhelyajtók és a kíváncsiskodók megismerhették a mesterségek eszközeit, szerszámait, anyagait, különböző munkafolyamatait. Találkozhattak az alkotókkal és beszélgethettek személyesen is a tervezés és a készítés öröméről, az anyagok, formák és technikák sokszínűségéről.

- Bízunk abban, hogy ez az összefogás, ez a hatalmas rendezvény megmozgatta az egész országot és valaminek a kezdete is egyben. Figyeljék továbbra is megújult weboldalunkat, ahol folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket rendezvényeinkről. Kiállításokról, vásárokról és számos egyéb programról adunk hírt a mesterségeink iránt érdeklődőknek - árulta el Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

- Szövetségünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a Kárpát-medencéből örökölt 20 mesterséget megőrizze és ezeket a családi manufaktúrákat megismertesse. A tradicionális ősi szakmákat a családban megtanulja a gyermek és apáról-fiúra örökíthető legyen a mesterség - emelte ki az elnök asszony.

- FrissMédia -