AKTUÁLIS
#Csenger
#Csengeri Napok
#kitüntetés
#fiatalok
#fejlődés
Őseinktől szerzett tudásunkat kell átadnunk
A három pillér, ami az életünket meg kell, hogy határozza: a keresztény hit terjesztése, a magyar indentitás, s egy olyan független ország létrehozása Európában, ami az öreg kontinenshez tartozik, de független. Csenger ezen az úton jár, - mondta Forján Zsolt a Szatmári-síkságon fekvő Csenger város polgármestere azon az ünnepségsorozaton ami szerdán kezdődött.

A polgármester köszöntőjében hosszasan sorolta a megvalósult, és megvalósulás alatt lévő beruházásokat. Tény, hogy Csenger az utóbbi években robbanásszerű fejlődést élt meg és mint fogalmazott Forján: "a fejlődés nem áll meg". A fejlesztések deklarált célja, hogy a fiatalok itt maradjanak, "érezzék jól magukat itt, Csengerben".

Szent István üzenete Csenger lakosságának, hogy a több mint ezer évvel ezelőtt elindult útról ne térjen le, hiszen a keresztény úton továbbhaladva "még ezer éve lesz ennek az országnak."

Az ünneplőket köszöntötte még Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke.

Magyarországon a nemzet ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe is. Ez az ünnep a kenyérről és a földről is szól, amely a kenyeret adja. A kenyér, a föld, a földművelő életmód legalább olyan fontos az államalapításban, mint a kereszt. A mai nap az új kenyér megszegésének napja is.

A szombati programkavalkád részeként, az új kenyeret Márkus János, római katolikus plébános áldotta meg, majd a városi elismerések, kitüntetések átadásra került sor. Csenger városa évről évre rangos elismerésekkel díjazza az íjúsági- és diáksportban kiemelkedő teljesítményt elért fiatalokat.

Ebben az évben, a képviselő testületi határozat értelmében "Csenger szolgálatért" kitüntetést vehetett át, Csernyiné Matolcsi Julianna, Rózsa Gáborné, Gaál Lajos, Gereben József, valamint Péter Tibor.

A "Csengerért" elismerő díjat 2018 ban Bakk Lajos József, Juhos Ferenc, Bendel József, valamint Réti László vehette át.

A Csengeri Napok programsorozat részeként, augusztus 17-én rendezték meg a hagyományos Zsigmondi Vásárt Csengerben. Csenger 1388-ban kapta meg Zsigmond királytól az országos vásárok tartásának jogát. 1988-ban, a 600. évfordulóján élesztették újra a hagyományt, és az azóta eltelt 30 évben minden év augusztusában megtelik a városközpont.

Vasárnap délelőtt 11-től indul a II. Josef Seibel Kupa felnőtt női kézilabda torna a sportcsarnokban.