KULTÚRA
Fesztivál
#Demecser
#néptáncfesztivál
#népzenei fesztivál
Országos hírű a demecseri Őszikék Népzenei Fesztivál - fotók, videó
Demecser beírta magát a népzene-történelem nagykönyvébe, miközben a jövő generációjának adja át mindazt, amit úgy hívunk: magyar népzene.

1996-ot írtunk amikor az első Őszikék Népzenei Fesztivál gondolata testet, illetve hangot öltött a Juhász házaspár által. Színpadi versengés formájában az első alkalommal 20 együttes és hat szólista lepett a nagyérdemű elé. A 22 évvel ezelőtti kategóriák a mai napig megmaradtak, így néhány év kimaradása miatt az idén 19. alkalommal népzenei együttesek, népdalkörök, énekes, valamint hangszeres szólisták adtak egymásnak randevút Demecser sokat megélt Erkel Ferenc Művelődési Házának színháztermében.

Egy pici visszatekintés

A fesztivál elmúlt éveiről a Juhász házaspár mesélt, akik fáradhatatlan lendülettel szervezik évről évre ezt a remek eseményt. 2006-ra oly mértékben megnőtt a jelentkezők száma, hogy újabb helyszínt kellett bekapcsolni. Abban az évben Beszterecen 30, Demecserben 43 műsorszámot hallhattak az érdeklődők. Persze ennek a rendezvénynek az életében is voltak mélypontok, azonban mára újra felfelé ívelni látszik a fesztivál sorsa, ami nagyban köszönhető a város támogatásnak és annak, hogy Váradi László polgármester felismerte, hogy ez a fesztivál bizony a település jó hírét viszi.

Mára már a rendezvény országos hírűvé vált, hiszen a Folkrádió is beillesztette országos rendezvénynaptárába. Azok az együttesek, szólisták, akik más nívós versenyeken mérettetik meg magukat, büszkén írják le bemutatkozásukkor, hogy az Őszikék Népzenei Fesztiválon és Versenyen milyen eredményt értek el – mesélte a házaspár stábunknak. Arra kérdésünkre, hogy mi volt a fesztivál történetében a legmeghatóbb eset, Juhászné elmesélte, hogy ez bizony a gyertyafényes Őszikék volt, amikor egy hatalmas szélvihar miatt az esti órákban elment az áram, de a közösség meg se mozdult. A pótszékes színházteremben az utolsó versenyzők gyertyafényben adták elő műsorszámukat. A hangulat varázslatos és megismételhetetlen volt. Örök élmény mindenki számára.


A verseny

Az 1996-ban kialakított kategóriákban felnőtt és ifjúsági korcsoportban nevezhettek a versenyzők, akiket szakavatott zsűri értékel. Ezen a népzenei fesztiválon a zsűri azon túl, hogy értékeli, bizony szakmai tanácsokkal is ellátja a résztvevőket. És ami a legfontosabb, a későbbiekben ezeket a tanácsokat számon is kérik. Vagyis, valódi mentorálást folytatnak - szerencsére nem a show-bizniszből látott módszerekkel.

Ezen az értékelésen most a sajtó is jelen lehetett és bizony kijelenthető, hogy komoly szakmai munka folyik a háttérben. Hihetetlen, de évekre visszamenőleg emlékeznek hangokra. Sokat fejlődött XY. Z most egy kicsit gyengébb volt. Miközben emberi oldalról a küzdésből, az akaratból, a kitartásból is ízelítőt kapunk.

Ha esik, ha fúj, a kisvárdai kislány, akit nagymamája kísér el Nyíregyházára, minden énekórán ott van.” Kell ennél nagyobb bizonyság? Nem. Ők a jövő nemzedéke s jó volt őket látni, hallani, miközben a színházterem nézőterén több generáció hallgatta egymás előadását. A népzene összekötötte, eggyé tette őket.

Szinte beleborzongott a hallgatóság, amikor a szünetben spontán dalolásba kezdett több száz résztvevő. De az est talán legemlékezetesebb produkciója az arany minősítést elért érpataki Sutka Rebeka énekesnek volt köszönhető, aki kántált. Az előadás közben a csend hallható volt. Boldog karácsonyt – hangzott végül az utolsó akkord.


Mint írtuk rövidhírünkben, a rendkívül erős mezőnyben a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium művészeti tagozatának Csemeték Énekegyüttese a legmagasabb, arany minősítést szerezte meg a versenyen. Különlegessége a csemetéknek, hogy körülbelül másfél éve alakultak, így nem csak életkoruknál fogva fiatalok.

A zsűri tagjai igen neves személyek, magas szintvonalon képviselik a népzenei irányzatot. Az elnök Széles András citeraművész, tagjai Bárdosi Ildikó népdalénekes valamint Hajdú Ágota voltak. Széles András a zsűri nevében zárszóként kiemelkedő versenynek minősítette a rendezvényt, kiemelve, hogy a versenyzők nagyon jól reprezentálták a megyei népzenei színvonalat. Széles külön megemlítette, hogy a megnyitón öt település polgármestere is jelen volt, ami azt mutatja, hogy ebben a térségben fontos a népzene a települések vezetőinek is. „Erre az ország másik felében is büszkék lennének” – fogalmazott a zsűri elnöke, majd hozzátette, „ebben a térségben a közélet része a népdal-népzene, ami nagy tömegeket mozdít meg.”

A versenyben Demecser, Baktalórántháza, Nyíregyháza, Tiszalök, Nagyhalász-Homoktanya, Tuzsér, Mátészalka, Komoró, Kemecse, Kisvárda, Napkor, Gyulaháza, Érpatak 31 szólistája, együttese vett részt. Mindenki nyert, még ha az elismerő oklevél csillogása különböző: „Arany”, „Ezüst”, vagy „Bronz”

Eredmények:

Gyöngykoszorú Népdalkör – arany

Gaál Blanka – arany

Arany Ősz Népdalkör – ezüst

Czuczor Ramóna – arany

Tar Péter – Arany

Hangpajtik Énekegyüttes – arany

Puskár Imre – ezüst

Deák Terézia – arany

Lipcsei Hajnalka – arany

Gincsai Panna – arany

Nyírség Tirpák Népzenei Együttes – bronz

Tiszalöki Népzenei Együttes – arany

Tiszalöki Asszonykórus – ezüst

Megyola Józsefné – arany

Aprófalva Hagyományőrző Népdalkör – ezüst

Tuzséri Aranyalma Nyugdíjas Népdalkör – arany

Dancs Lajos Népdalkör – arany

Borsos Tiborné – ezüst

Kozma Éva – bronz

Hangvarász Énekkar – arany

Csemeték Énekegyüttes – arany

Napkori Asszonykórus – bronz

Majoros Ditta – arany

Sóstófürdői Öregfiúk Énekkar – arany

Dienes Boglárka – arany

Gyulaházi Szivárvány Citera Zenekar és NDK – arany

Fogas Domonkos – arany

Fogas Veronika – ezüst

Sutka Rebeka – arany

Hangfelhő Leánykar – arany


- FrissMédia -