KULTÚRA
Programok
Orgonák éjszakája Gyürén
Július 20-án a Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal megrendezi az Orgonapont koncertsorozathoz szervesen kapcsolódó, Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményét. A cél felhívni a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére és értékes ismereteket közvetíteni a hangszer történelméről, működéséről, építéséről és jövőjéről.

Kovács Szilárd orgonaművész kifejezetten erre az eseményre komponált egy darabot, mely dallamai az országban a lehető legtöbb orgonán egyszerre fogják megszólaltatni. Ezenkívül egy nap legtöbbször eljátszott kortárs orgonamű rekordja is felállításra kerül, hiszen Kovács Szilárd Intrada című műve több, mint 60 helyszínen fog felcsendülni.

Az egy művész által, egy nap legtöbbet eljátszott, egy kortárs orgonamű rekord közreműködője Mészáros Zsolt Máté, aki Kovács Szilárd darabját harmincszor, harminc különböző helyszínen fogja eljátszani. A szervező szerint egy kulturális értékre hívják fel a figyelmet. Egy olyan potenciálra, ami egy picit árnyékban van, abból adódóan, hogy ez első sorban az egyház hangszere. Több mint 100 helyszín, több mint 100 ezer orgonasíp szólal meg. 3 ország 19 megyéjében találkozhatunk programokkal az Orgonák éjszakája keretében.


Az idén először megrendezésre kerülő orgonás ünnepen a központilag szervezett nagy koncertek mellett lehetőséget biztosítanak saját szervezésű, orgonához kapcsolódó események társulására is.

Műsoron: az orgonaépítészet fejlődésének bemutatása a különböző korokon át, a zene és a beszéd nyelvén. A rendezvény célja, hogy megmutassák, hogy az orgona olyan értéket tud felmutatni az irodalmával együtt, amit semmilyen más instrumentum nem tud szolgáltatni.

A Gyürei Református Templomban szombaton 18 órakor kezdődik a zenés áhítat.