AKTUÁLIS
#egészségügy
#ápolók napja
#ápolók
#Felső-Szabolcsi Kórház
Önzetlen szeretet a fegyverük
A Magyar Országgyűlés 2014-ben megerősítette és határozatával elfogadta azt, hogy Kossuth Zsuzsanna, a magyar ápolóképzés nagy alakjának születésnapján emlékezzenek meg minden évben az ápolókról.

A kétszáz éve, 1817. február 19-én született Kossuth Zsuzsanna Magyarország első főápolónője volt, aki az 1848/49-es eseményeknél megszervezte a sérültek ellátását. Ápolói hitvallását a következőkben fogalmazta meg: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt.”

A magyar ápolók napja mára az egészségügyben dolgozók egyik legkiemelkedőbb eseménye. Így volt ez a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban is, ahol ünnepélyes keretek között ismerték el a betegágyaknál szolgálatot teljesítők munkáját.

„Az ápolók az egészségügyi és szociális ellátórendszerben végzett áldozatos munkájukkal mutatnak példát az emberségre, a másik ember tiszteletére és az önzetlen szeretetre. Olyan emberi értékekre, amelyekre ott van a legnagyobb szükség ahol a legnagyobb a reménytelenség, a szenvedés, az elkeseredettség. A legszebb emberi hivatás azért tenni, hogy egy gyermeket a világra segítsünk, valakinek az életét, az életbe vetett hitét, egészségét visszaadjuk, valakit a mindennapi életvitelében segítsünk vagy az elmúlás méltóságát biztosítsuk.” - mondta ünnepi köszöntőjében Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.

Az ápolók munkáját, Kossuth Zsuzsanna munkásságát Jakabné Harcsa Erzsébet ápolási igazgató méltatta: „Talán a kívülálló ember úgy gondolja, hogy nincsenek ünnepnapok ezen a pályán. Hogy minden ápolói hivatást végző ember élete csak robot és lemondás! Pedig ha jól csináljuk, mindennap ünneppé tud válni, amit csak a betegek között töltünk!
Mert egy kórháznak különös varázsa van! És különös varázsa tud lenni a kisvárdai kórháznak! Ezt a különös varázst azok adják, akik benne dolgoznak! Akik benne küzdenek mindennap, minden éjszaka, mert az egyik emeleten életek születnek, a másik emeleten életek hunyhatnak ki.
Hiszem, remélem sokan velem együtt hiszik, hogy fontos küldetés a mienk! Sokan várják és igénylik az általunk nyújtott segítséget. Önzetlen szeretet a fegyverünk, amely mindent hisz, mindent remél, mindent elvisel.”

Az ápolók napja alkalmából munkája elismeréseként kitüntetést vett át:
Potorné Kovács Anikó – ápoló/Intenzív Osztály;
Joóné Kozma Katalin - csecsemő és gyermekápoló/Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztály;
Zsoldos Ilona – szülésznő/Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály;
Varga Csabáné – orvosírnok/Reumatológiai Szakrendelő;
Paál Zoltánné – asszisztens/Központi Laboratórium.

A kulturális műsorban közreműködtek: Magyar Dávid és Tóth Judit versenytáncosok, Pálinkás Tamás és Vass Gréta, Pongó Balázs.

A magyar ápolók napja alkalmából, kitüntetést vett át Budapesten dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól a kisvárdai Felső-Szabolcsi kórház főnővére, Labanics Józsefné.

- Friss Média/DéGé -

fotók: FSZK