Tudomány és Technika
#Ghána
#Afrika
#szövegszerkesztő
#tábla
#word
#Microsoft
Ön meg tudná tanulni gép nélkül a Word-öt?
A nyugat-afrikai Ghánában számítógépek híján kézzel rajzolt ábrákon tanította meg a gyerekeknek a Word használatát egy elhivatott fiatal tanár, hogy felkészítse őket egy boldogabb jövőre. A közösségi médiának köszönhetően felfigyeltek rá és most a Microsoft gépeket adományoz az iskolájának.

Owura Kwadwo fiatal pedagógus, egy ghánai falu kis iskolájában oktatja a diákokat informatikára, sajátos technikáját pedig a Twitteren osztotta meg a világgal. A vizuális művészetekben is jártas tanár elhivatottságáról mi sem tesz nagyobb tanúbizonyságot, mint az, hogy számítógépek híján sem volt rest bemutatni az iskola növendékeinek a szövegszerkesztő program használatát, amit nemes egyszerűséggel felrajzolt a táblára.

000ghana

Az erről készült fotók pillanatok alatt bejárták a világhálót, a Bored Panda is beszámolt a férfi akciójáról, aki így nyilatkozott a blognak: "Azért csinálom így, hogy a diákjaim megértsék, amit oktatok. Legalább egy képet fel tudok nekik felvázolni arról, amit a számítógép előtt ülve látnának."

A különleges módszert siker koronázta, hiszen számos felajánlás érkezett azóta az iskola számára. Az informatikai óriás, a Microsoft is beállt a támogatók sorába és megígérte, hogy biztosítja az iskolának a szükséges technológiai eszközöket, amelyekkel megkönnyíthetik az Ashanti régióban élő gyermekek tanulását.