AKTUÁLIS
Őket tüntették ki az idei Semmelweis-napon Kisvárdán
Kisvárdán Semmelweis kitüntetést vehetett át kiemelkedő szakmai munkájáért, példamutató emberi magatartásáért, helytállásáért 21 egészségügyi dolgozó, akik hozzájárultak a Szent Damján Görögkatolikus Kórház színvonalas gyógyító-betegellátó tevékenységéhez. Ezen felül a szokásoknak megfelelően az adjunktusi, főorvosi kinevezések is megtörténtek. Elismerést kapott dr. Novák Béla főorvos, aki 50 éve áll a gyógyítás szolgálatában.

Dr. Novák Béla főorvos a sárospataki gimnáziumi éveket követően, 1972-ben szerzett orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Ettől kezdve 11 éven át családorvosként gyógyított városunkban. Szakmai érdeklődése, tudásvágya a traumatológia irányába terelte, 1983-tól dolgozott a kisvárdai kórház Traumatológiai Osztályán. 1988-ban szerzett szakvizsgát, majd a kórházi ranglétrát végigjárva, 2004-től 2013-ig a baleseti sebészeti osztály osztályvezető főorvosa volt. 2013-ban, nyugdíjas éveinek elérkezése után sem szűnt meg tettrekészsége, a krónikus sebészeti esetek, valamint a hospice ellátás területén szerzett nagy tapasztalatát a kórház krónikus belgyógyászati osztályán kamatoztatja.

Az ünnepségen 21, a kórház gyógyító csapatát erősítő dolgozó vehetett át ebben az évben a rangos szakmai elismerést. A Semmelweis kitüntetéseket dr. Seszták Miklós kormánypárti országgyűlési képviselő, Hegyi D. Henrik kórházigazgató, valamint a fenntartó nevében Szocska Antal Ábel bazilita szerzetes, a Nyíregyházi egyházmegye megyéspüspöke adta át Albi Gábornak, Balogh Lászlónénak, Balogh Róbert Lászlónénak, Czapné Halmos Ildikónak, Dr. Kiséry Zoltánnak, Dr. Kósa Zsigmondnak, Dr. Novák Miklónaks, Dr. Pikó Klárának, Fodor Károlynénak, György Gábor Tamásnénak, Harcsa-Soltész Nikolettának, Hasulyó Zoltánnak, Kovács Istvánnénak, Lakatos Istvánnak, Lizákné Gerebenics Tímeának, Mártháné Takács Veronikának, Pekola Attilánénak, Ragány Endrénének, Rubóczki Zsoltnak, Sipos Évának és Szilágyi Ferencnének.

A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen adták át az adjunktusi címet, ebben az évben dr. Sózer-Pápai Péternek. Főorvosi címet vett át dr. Berényi Erzsébet, dr. Halusz Viktória, dr. Iván Ildikó és dr. Varga Zsolt.

A magyar egészségügy napját 1992 óta minden év július 1-jén tartják meg Magyarországon. 1818-ban ezen a napon született Budán, a Tabánban Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében.

- FrissMédia -