Az elismerések átadása előtt a történelmi egyházak képviselői megáldották, megszentelték az új kenyeret. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret a város polgármestere, Leleszi Tibor szelte fel és szétosztották a darabjait.
Augusztus 20-a Magyarország születésnapja, és egyben az egyik legrégebbi nemzeti ünnepünk. Ezen a napon ünnepeljük az államalapítást és Szent István királyt. Ez az ünnep igazán fontos minden magyar ember életében.
Ezt követően dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, valamint Leleszi Tibor méltatták a kitüntetetteket.

Pekó László Kisvárda város díszpolgára, 1949. január 1-jén született Mándokon, tanulmányait is ott végezte, majd a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett üzemgazdászi végzettséget. Pályája kezdetétől a kereskedelem és a szövetkezeti munka határozta meg életét, évtizedek óta szívvel-lélekkel dolgozik az emberekért, a közösségért, Kisvárdáért is.

Pro Urbe Kisvárda díjat vehetett át, Marczinkó István, aki diákként került Kisvárdára, ahol a Bessenyei György Gimnáziumban tanult, érettségizett, tagja volt az iskola
legendás futball csapatának is. Pedagógiai pályafutását Tuzséron, Berkeszen, Záhonyban kezdte, ahol vezetői tapasztalatokat szerzett. 1980 óta élt Kisvárdán. Igazgatói, igazgatói-helyettesi minőségében nem csak az oktató – nevelő munka minél sikeresebb megvalósítását tartotta fő célkitűzésének, hanem olyan pedagógiai tevékenységet mely
diákok számait készítette fel az életre. Vezetésével a Vári Emil Általános Iskola a település leghatékonyabban működő oktatási, nevelési intézményévé vált. A II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakmunkásképző Iskola nevelési igazgató-helyetteseként szerepet vállalt a rendszerváltást követő időszak megújulásának.

Ebben az évben Kisvárda szolgálatáért díjat hárman vehették át, így Nyakó Béla a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ igazgatója, Ragyák Csaba a Naracom alapítója, valamint Zámbó István a pécsi és a győri casino stratégiai vezérigazgatója, 2020-tól a Magyar
Kaszinó Társaságok Szövetsége elnök-helyettese, továbbá a SzerencsejátékSzövetség elnök-helyettese.