AKTUÁLIS
Nyolcmilliárdos vízügyi fejlesztéssel végeztek Tivadarnál
Hazai és uniós támogatással összesen 8,1 milliárd forintot fordítottak az árvízvédelmi biztonság növelésére a Felső-Tiszán egy most befejeződött vízügyi program segítségével.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság együttműködésében megvalósult beruházás az ország árvízveszélynek leginkább kitett térségében, azon belül a Felső-Tisza legkeskenyebb szakaszán, a tivadari közúti hídnál lévő folyószűkületnél valósult meg.

A két évvel ezelőtt indult kivitelezés során a Tisza jobb és bal partján lévő árvízvédelmi töltéseket csaknem tíz kilométer hosszban fejlesztették, négy helyen partvédelmi rekonstrukciót végeztek, védelmi raktárat építettek, valamint korszerűsítettek két gátőrházat. Kisar külterületén Tisza bal parti töltésének nyomvonalát a folyómedertől távolabbra helyezték át, jelentősen növelve a hullámteret, amelynek árvízszint-csökkentő hatása a tivadari hídnál is érzékelhető lesz.

Emellett a Kisar és Tivadar belterületén lévő töltést úgy alakították ki, hogy arra árvíz idején egy méter magasságban mobil árvízvédelmi falat lehessen felépíteni.

A projekt a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése és a magyar-ukrán közös árvízvédelmi fejlesztési programokkal összhangban, a Széchenyi 2020 program támogatásával valósult meg.

- MTI -