A Hierotheosz Egyesület által működtetett Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője elmondta, hogy rendkívül sikeresen pályáztak a vármegyei civil szervezetek 2023-ban. Kiss András reményét fejezte ki, hogy az újonnan megnyíló pályázatokat is sikeresen veszik vármegyénk civiljei.
Megyénkben a 2023-as adatok szerint 2530 aktív civil szervezet működik, így nem csoda, hogy zsúfolásig megtelt a rendezvénynek helyt adó konferenciaterem. Az érdeklődőket országgyűlési képviselők köszöntötték. Szabó Tünde (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte, hogy nagyon fontosak a civil mozgalmak, fontos a tevékenységük, hiszen összetartozást és cselekvőképességet erősítenek, csatornákat nyitnak. A legjobb célokra kell felhasználni ezeket, ami élmény is. A Nemzeti Együttműködési Alap ismert kiemelt célja, hogy segítse a magyarországi civil szervezeteket, a civil társadalom elismert tevékenységét, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalását - mondta Szabó Tünde.
A NEA emellett 2020 óta a falusi, 2021 óta a városi civil alap működését tudja segíteni. A civil szervezetek folyamatosan támogatják az embereket, közösségeket szerveznek, élményeket és segítséget is adnak. Döbbenetes, hogy vármegyénkben nemcsak a civil szervezetek száma növekszik, hanem az aktivitása is. 19 vármegyéből mi már a másodikok vagyunk. Nyíregyházán is nagyon sok lelkes segítő van, aki nagyon sokat tesz a városért - fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy vármegyénk a legerősebbek között van az elnyert támogatásokban. Ami a civil bevételeket illeti, 2024-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több, mint 884 millió forintot nyert el. Ez picivel marad el Bács-Kiskun megyétől. A pályázat eredményessége azt jelenti, hogy mennyi volt érvényes és mennyi nem - ami 71,2% a vármegye tekintetében. Ez átlag feletti, mert az átlag az olyan 66-67% körül van. Első helyezett itt Győr-Moson-Sopron 75,1%-kal. Aktivitás terén Szabolcs 32,7%-kal országos második - hangzott el a rendezvényen.
Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy a civil szervezetek december 12-ig nyújthatják be pályázataikat és az igényelhető összeg legfeljebb 4,5 millió forint. Hozzátette, a támogatásra azok a szervezetek pályázhatnak, amelyeknek az éves bevétele nem haladja meg a 75 millió forintot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy csütörtökön meghirdették a Nemzeti Együttműködési Alap másik pályázatát, az úgynevezett egyszerűsített pályázatot is, amelyre december 13-ig pályázhatnak a civil szervezetek. Ennél a pályázatnál az igényelhető támogatás legfeljebb 400 ezer forint, az éves bevételi értékhatár 7 millió forint.
Szalay-Bobrovniczky Vince tájékoztatása szerint a részletes pályázati kiírás a civil információs portálon, azaz a civil.info.hu oldalon, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a bgazrt.hu oldalon is elérhető. Lakatosné Kiss Edit pályázati referens elmondta, hogy módosították az egyszerűsített elszámolási lehetőséget, azt mostantól azok a pályázók is alkalmazhatják, amelyek legfeljebb 3 millió forintos támogatást nyertek el. Miután a NEA 2025. évi pályázatainak összeghatára maximum 4,5 millió forint lehet, így gyakorlatilag minden pályázó élhet az egyszerűsített elszámolással – hangsúlyozta. Közölte, hogy megjelent a civil kézikönyv új kiadása, amelyet az országjárás vármegyei helyszínein vehetnek át az érdeklődők, illetve elektronikus úton letölthető a civil.info.hu oldalról is.
A KSH-adatok szerint 2022-ben 513 milliárd forint volt a civil szektorba áramló állami támogatások összege, ez azt jelenti, hogy a 2010-es 144 milliárd forinthoz képest több mint 3,5-szeresére nőtt. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyesületek, alapítványok a NEA pályázatain nemcsak szakmai programjaik, hanem működési költségeik támogatására is pályázhatnak, ez lehetőséget nyújt a rezsiköltségének elszámolására is.
A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok letölthetőek a https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-nemzeti-egyuttmu... oldalon.