Megdöbbentő dokumentumokat kapott szerkesztőségünk két héttel ezelőtt. Az ismeretlen feladó által megküldött adatok hitelességét ellenőrizve jutottunk újabb részletekhez a Nyírcsászáriban 2021-2024 között folytatott segélyezési gyakorlatról. Összességében kijelenthető, hogy az akkor regnáló, majd a 2024-es önkormányzati választásokon alulmaradt
Az önkormányzati képviselők a tiszteletdíjukról lemondtak a 2021-24-es ciklusban. Ezt jogszerűen megtehették és így látszólag jelentős megtakarítást érhetett el az önkormányzat. Így tett az akkori alpolgármester is. Csakhogy ő jogilag nem mondhat le a tiszteletdíjáról, azonban a közvélemény úgy tudta, hogy ő minden hónapban visszautalja a neki járó tiszteletdíjat.
A közadatigényléssel megszerzett dokumentumok alapján az alpolgármester az évek során mindösszesen három alkalommal utalt vissza pénzt. Így viszont több millió forint tiszteletdíjat felvehetett, miközben a közvéleményt arról tájékoztatta, hogy ő bizony visszautalta a pénzeket. Az alpolgármester technikai megoldásánál már csak a képviselők tiszteletdíjának kifizetése izgalmasabb, de valójában bicskanyitogató megoldás.
Nyírcsászári lakossága a 2021-24-es önkormányzati ciklusban abban a hitben volt, hogy a képviselők lemondtak a tiszteletdíjukról. Legalábbis a önkormányzati jegyzőkönyvek és a határozatok erről szólnak. Azonban az akkori polgármester jóváhagyásával havi szinten a képviselőknek több tízezer forintot, jellemzően 35-50 ezer forint közötti összeget fizethetett ki a Település Támogatási keretből.
Ez a havi fix keret rászorulók segélyezésre szolgálna és havi szinten alig több, mint 200 ezer forint. Csakhogy havonta ebből az összegből jelentős részt a képviselők egymás között osztottak fel. A maradékból több tucat, valóban rászoruló ember segélyezését kellett volna megoldani.
A maradék pár tízezer forintból 3-5 ezer forint jutott egy-egy embernek.
Állításunk igazolására a közérdekű adatigényléssel megkapott dokumentumok, az Állami Számvevőszék jelentése és egyéb okirati bizonyítékok állnak rendelkezésünkre.
A rendőrség több büntetőeljárást folytat hűtlen kezelés, költségvetési csalás, sikkasztás gyanújával.
Az érintetteket kerestük, de elzárkóztak attól, hogy lapunknak nyilatkozzanak.