AKTUÁLIS
Nyírbátor, a Báthoriak és a sárkányok földje
Ezen a héten a legendás család örökségét mutatta be Dr Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró.

Nyírbátor egyik legismertebb nevezetessége a várkastély, valamint a református és minorita templom, melyek egységet alkotnak, hiszen mindhárom épület a 15. század végén épült egységes koncepció alapján. Mindhárom a Báthori családhoz kötődik, akik a valamikor a 15. század első felében épült udvarházat bővíttették ki. A kastélyt teljesen újjáépítették. A vár a 16. században élte a fénykorát, 1549-ben ebben az épületben született meg a bátori egyezmény, amelyen az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság egyesítéséről tárgyaltak a felek. A bátori egyezmény jelezi a Báthori család és Bátor fontosságát a 16. századi magyar közéletben.

Nyírbátor neve és a sárkány szimbóluma már összeforrt: a legenda szerint az egyik Bátori legyőzőtt egy sárkányt, ami bekerült a család címerébe is. A saját farkába harapó sárkány pedig az önfeláldozást jelképezi. Dr. Kiss Róbert Richard szakértő szerint kihagyhatatlan program a panoptikum is, ahol beleélhetjük magunkat a 16. századi Báthoriak életébe. Az épített örökségre érdemes jó pár órát rászánni, hiszen egyedülálló az országban.

A Papok rétjén pedig szintén jól el lehet tölteni az időt, akár túrázással, akár csak egy piknikkel. A turisztikai szakértő szerint a gaszronómiára is érdemes időt szánni: a legendás szabolcsi töltött káposztát muszáj megkósolni, ha a sárkányok földjén járunk, de akár egy jó gyrost is érdemes kipróbálni, az sem fog csalódást okozni.