A minősítésre vonatkozó pályázat kifejezetten a közművelődési intézményekre vonatkozik, így közösségi színterek, kulturális központok, művelődési házak, agórák jelentkezhetnek - hangsúlyozta Novák Irén.
Hozzátette:
az intézmények március 31-ig jelezhetik részvételi igényüket, a pályázatot azonban csak május 31-ig kell benyújtani, tehát ha a pályázó mégsem érzi elég felkészültnek magát, akkor vissza tud lépni.
Akár 2 millió forintot is kaphatnak a szervezetek, a szakértői grémium az intézmények 2025. évi tevékenységét vizsgálja - közölte.
Az elismeréssel az intézményekben dolgozó munkatársaknak, másrészt a fenntartónak is szeretnének visszajelzést adni. A díjakat ezért 2027-ben a Magyar Kultúra Napja alkalmából a kultúráért felelős miniszter vagy az államtitkár adja majd át egy rangos eseményen – tette hozzá.
Novák Irén felhívta a figyelmet a Kultúrmustra mintaprogramra is, amelyet alsó tagozatos általános iskolások számára hirdetnek meg. A gyerekek heti két alkalommal iskolaidőben ingyenesen vehetnek részt tánc-, zene- és kézműves foglalkozásokon.
A programot a Nemzeti Művelődési Intézet valósítja meg, egyelőre 100-120 gyermek részvételével 5 csoportban - közölte Novák Irén, kiemelve: várják az iskolák jelentkezését, amelyek szeptembertől szívesen csatlakoznának a programhoz.
A kulturális dolgozókat érintő, idén január 1-jétől megvalósult béremelésekről elmondta: a 15 százalékos béremelés 41 ezer kulturális dolgozót érint. "Fontos, hogy érezzék a megbecsülésünket a kulturális területen dolgozó szakemberek, és ezzel is kifejezzük az irántuk való elkötelezettségünket, nagyrabecsülésünket" - hangsúlyozta.
-MTI-
Fotó: fiatalokanemzetert.hu