KULTÚRA
Programok
#Napkor
#borverseny
#bor
#hagyományos
Nézze meg, mi volt a napkori borversenyen! - fotók, videó
18 éve minden év február első péntekén a napkori borosgazdák butéliákban és más egyéb alkalmatosságokba aprólékos gonddal átfejtenek egy kis ízlelni valót, hogy szakavatott borízlelők ítéletet mondjanak róla. Ebben az évben rekordmennyiségben, több mint 40 féle bor érkezett a megmérettetésre.

Egy közösség életében egy-egy rendezvény az egyik legfontosabb megtartó erőt jelenti, hiszen mindenki számára fontos - akár faluban, akár városban él -, hogy tudja, otthon van benne, tartozik valahová. Napkornak a hagyományos borversenye egy ilyen rendezvény.

Maga az ötlet a község előző polgármesterétől, Gáva Jánostól származik, 2000-ben volt az első ilyen jellegű rendezvény a településen. Az ötlet az évek során hagyománnyá vált minden olyan értékkel, amit érdemes és kell ápolni.


Ebben az évben már 18. alkalommal ízlelték meg a szakavatott emberek a napkori szőlőgazdák termelte nemes nedűket. A versenyre ebben az évben rekord nevezés, több mint 40 bor érkezett.

A rendezvény a település polgármesterének, dr. Spinyhért Zsoltnak a köszöntőjével kezdődött. A zenés, táncos kabaréjelenetekkel tarkított műsorral - mint minden évben - a művelődési ház dolgozói lepték meg nagyérdeműt, de fellépet a többszörösen elismert helyi asszonykórus, valamint a Jósika Miklós Általános Iskola ifjú néptáncos növendékei is, miközben az öttagú zsűri ízlelte a borokat. Mindeközben az előtérben ízes fánk, és a helyi polgárőr egyesület által sütött lapcsánka illata izgatta az ízlelőbimbókat.

Az eredményekről később tudósítunk.