AKTUÁLIS
Néző István kisvárdai helytörténész kapta a Virágh Ferenc-díjat
A magyar kultúra napját 1989 januárja óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. A neves napon Kisvárdán is rangos díjat adnak át, ezt az idén a méltán ismert és elismert helytörténész, Néző István vehette át.

Néző István a Várday István Városi Könyvtár könyvtárosa, helytörténeti anyagának kezelője. 1963-ben született Nyíregyházán, a középiskolát a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban végezte. 1982-ben kezdte meg tanulmányait a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem-népművelés szakán, ezeket egy év múlva házasságkötés miatt levelező tagozaton folytatta. Népművelőként kezdett dolgozni 1983-ban az Egyesült Izzó kisvárdai gyárában, ekkor költözött városunkba. 1984-től 1989-ig a rétközberencsi általános iskolában történelmet, földrajzot, magyart és testnevelést oktatott.

1989-ben került jelenlegi munkahelyére, a könyvtárba, mint olvasótermi és helyismereti könyvtáros. Mivel könyvtárosként szakképzetlenek számított, elvégezte az ELTE könyvtár szakát. Már főiskolai szakdolgozata is Kisvárda kultúrtörténetének egy szeletét vizsgálta, az 1900-as évek elejétől kiadott Kisvárda és Vidéke című lap tartalomelemzését végezte el, az egyetemen pedig a két világháború között megjelent Felsőszabolcs című újság történetét dolgozta fel.

A díjat a térség országgyűlési képviselője, dr Seszták Miklós, valamint a város polgármester, Leleszi Tibor adták át. Elmondták, hogy Néző István 13 önálló és egy társszerzőként jegyzett kötetet írt. Nevéhez köthető a kisvárdai vár történelmének feldolgozása, a helyi tűzoltóság históriáját is könyvbe foglalta, három kötetben a kisvárdai zsidóság múltját is feltárta, szólt az 1956-os forradalom helyi eseményeiről és száz híres kisvárdai személy életét is kötetbe rendezte. Az utóbbi években egy olyan könyvsorozat két darabja jelent meg, amely a város történetét a kezdetektől mutatja be. Különböző témákról több mint két tucat tanulmánya olvasható a szakfolyóiratokban, leggyakrabban a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. közel 250 cikke jelent meg a közmédiában és a helyi sajtóban, melyek tudományos jelentőséggel bírnak, de neve jól ismert városi publicistaként is, hiszen több írása jelent meg, melyekben a köznapi életünket, egy-egy városi eseményt kommentált, sajátos, egyedi humorral fűszerezve.

Néző István 2013-ban vehette át a Pro Urbe díjat.

A csütörtöki ünnepség végén a kisvárdai könyvtár falán leplezték le dr. Virágh Ferenc márványtábláját.

- FrissMédia -